2012. június. 05. 05:42 MTI/Népszabadság Utolsó frissítés: 2012. június. 05. 07:52 Ingatlan

Külföldiek is vehetnek a HM-ingatlanokból

Huszonhat ingatlanegyüttest kíván első ütemben árverésre bocsátani a Honvédelmi Minisztérium (HM) abból a több mint százból, amely a honvédelem számára feleslegessé vált - tudta meg a Népszabadság.

Hende Csaba miniszter az ingatlanok feleslegessé válását a haderőrendszer átalakulásával magyarázta, és hangsúlyozta, hogy az eladásokból befolyó pénzt a szaktárca különleges kormányengedéllyel magánál tarthatja - írja a lap keddi száma. Bevételi előirányzatot, azaz egyfajta minimumösszeget a tárcavezetés nem állapított meg, pontos határidőt sem szabott meg, de az biztos, hogy még az idén eladják az ingatlanok többségét.

Az értékesítésre szánt ingatlanokat korábban honvédelmi célokra hivatalosan is feleslegessé nyilvánították, egy részüket ingyen adják át az arra igényt tartó és hasznosítani tudó önkormányzatoknak. Az egyelőre százhét, eladásra szánt ingatlan között laktanyák, üdülők, alagsori lakások és földterületek is vannak. 

A lap úgy tudja, egyelőre többségében magyar magánszemélyek és cégek érdeklődtek az ingatlanok iránt, de jelentkeztek külhoni befektetők is. A szaktárca a lapnak megerősítette, hogy a licitálás során nem korlátozzák a vevők körét, azaz külföldi személyek és cégek is vásárolhatnak a honvédségi ingatlanokból.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.