Megnyitotta újabb, kecskeméti üzletét a Würth. A szereléstechnikai vállalat Budapesten és Pécsett is szeretne átadni egy-egy boltot, így a hálózat nyolc tagúra bővül hamarosan.
A Würth Szereléstechnika Kft. négy évvel ezelőtt kezdte el értékesítési hálózatának bővítését. Az üzlethálózat fejlesztését az ország keleti régiójában indította el (Debrecen, Miskolc és Szeged) és Közép-Magyarországon folytatja.
„A személyes kapcsolatokon alapuló értékesítési rendszert kiegészíti a shophálózat, amely elsősorban az építőiparban, faiparban, autóiparban és fémiparban dolgozó kis- és középvállalkozások szereléstechnikai termékek iránti igényét elégíti ki” – mondta Hámori Márk ügyvezető igazgató.
A Würth üzletpolitikájában a bolthálózat bővítésének stratégiai jelentősége van, mert ezzel szélesebb partneri kört képes kiszolgálni. Németországban eddig több mint 300 ilyen üzlet nyílt. Pécsen és Budapesten szintén nyit még boltot a vállalat.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.