Ingatlan hvg.hu 2012. április. 13. 11:34

Kihirdették az Év Homlokzata pályázat győzteseit

A gazdasági válság ellenére közel 200 pályamű érkezett be az Év Homlokzata 2011 Pályázatra. Az eredményeket most hirdették ki.

Kihirdették az Év Homlokzata 2011 Pályázat öt kategóriájának győzteseit. A független szakmai zsűri által kiválasztott pályázók jutalma - kategóriánként - egymillió forint. A rendezvény védnöke és életre hívója a Baumit volt.

Az innovációs különdíjat idén az iszapkatasztrófa utáni újjáépítést végző Veszprémber Zrt., illetve a tervezésért felelős Kós Károly Egyesülés kapta.

Az értékelésnél az épület külső megjelenésén túl figyelmet fordítottunk az építkezés során alkalmazott technológiára és a felhasznált anyagokra is. Az eddig díjazott homlokzatok - a sajtó nyilvánosságán keresztül - etalonná váltak, a jellegzetes alakzatok, árnyalatok, struktúrák a hazai város- és utcakép követendő példái lettek.” – mondta el Szoják Balázs, a független zsűri elnöke.

Tudatos otthon
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.