Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2011. augusztus. 26. 15:03

LMP: édeskevés az eszközkezelő koncepciója

Emlékeztetett az LMP ingatlanalapról szóló javaslatára, amelyben az állam és az önkormányzatok mellett a bankok is...

Emlékeztetett az LMP ingatlanalapról szóló javaslatára, amelyben az állam és az önkormányzatok mellett a bankok is szerepet vállalnának. Szerinte felelőssége nem csupán az államnak, vagy a devizahiteleseknek van, hanem a bankoknak is. Itt az ideje annak, hogy az Orbán-kormány a bankok által befizetett bankadót annak a problémának a megoldására fordítsa, amit a bankok okoztak - hangsúlyozta.

Túry Gergely

A Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása várhatóan augusztus végéig lezárul, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. megkezdte a társaság létrehozását. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-nek az eszközkezelő létrehozásával kapcsolatos megkeresésére pénteken azt válaszolta: a Nemzeti Eszközkezelő Társaság felállítása érdekében a kormány július 18-i határozatában 2 milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a MNV Zrt.-éhez, mint tulajdonosi joggyakorlóhoz a Miniszterelnökség "rendkívüli kormányzati intézkedések" fejezetének terhére. 

A kormány június 28-i rendeltében július 31-i határidőt szabott a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy dolgozza ki a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működési feltételeit. Ebben a rendeletben a kabinet arról is döntött, hogy a gazdasági miniszternek július 31-ig kell gondoskodnia a szükséges forrásokról, a nemzeti fejlesztési miniszternek pedig a forrásbiztosítást követő 30 napon belül kell az MNV Zrt. útján a társaság felállításáról.

* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!

A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.