Ingatlan ingatlanmenedzser.hu 2010. augusztus. 09. 15:10

Hajrázott a polgármester, átvághatja a szalagot

Ötszázmillió forintos beruházással elkészült az új városháza Celldömölkön, hétfőn már az új épületben fogadták az...

Ötszázmillió forintos beruházással elkészült az új városháza Celldömölkön, hétfőn már az új épületben fogadták az ügyfeleket - közölte Fehér László, a város szocialista polgármestere. A hivatalos avatás csak augusztus 20.án lesz, akkor lesz a szalagátvágás is, a parkosítás szeptember elejére fejeződik be -  adta hírül a távirati iroda.

Régen volt ilyen, közpénzből megvalósuló ingatlanberuházás a városban. Az új, 1400 négyzetméter alapterületű polgármesteri hivataltra már nagy szükség volt, hiszen a városháza eddig a bencés szerzetesrend egykori rendházának épületében működött, amelyet 1950-ben kártalanítás nélkül vettek el az egyháztól, és amelyet a rend visszaigényelt.

Korszerűbb feltételek között fogadhatják az ügyfeleket

Az önkormányzat még 2006-ban 640 millió forint állami támogatást kapott egy új városháza felépítésére, a munkálatok azonban hosszú ideig nem kezdődtek meg, mert a képviselő-testület nem fogadta el a terveket, és új tervpályázatot írtak ki. Az önkormányzat közben a szerzetesrendnek bérleti díjat fizetett; a volt rendház tényleges visszaadására csak ezután kerül sor.

A beruházás elhúzódása viszont mégis csak hozott valamit a konyhára, ugyanis az államtól kapott kártalanítási összeg az önkormányzat számláján négy év alatt 180 millió forintot kamatozott, ebből bőségesen futotta a bérleti díjra, pályázati önrészekre, működésre és a nehéz anyagi helyzetben lévő helyi kórház megsegítésére is.

A városháza a tervezettnél olcsóbban készült el, de a polgármester szavai szerint takarékosságból a parkosítás és a hivatal előtti dísztér költségeit is lefaragták 100 millióról 60 millió forintra, és a polgármesteri hivatal bútorzatának csak egyharmadát cserélték le.

Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.