Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül...
Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül hagyja, a hatóságok pedig nem lépnek. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége petíciót juttatott el az Európai Unió illetékes bizottságához - írta a szombati Magyar Hírlap.
Egy törvény szerint december 1. és március 1. között nem lehet az embereket kitenni az utcára, ám ezt nem mindenki tartja be. A bankok eleget tesznek ugyan az előírásnak, egyes végrehajtó cégek azonban nem. Hiába a jogszabály, amely szerint ebben az időszakban "kizárólag az önkényes lakásfoglalók és a rendbírság fizetésére kötelezettek lakoltathatók ki", ezt több végrehajtó társaság szemrebbenés nélkül figyelmen kívül hagyja. A kilakoltatások ezekben a hónapokban is töretlenül folynak országszerte.
Eddig 15 ezer kilakoltatás történt, jelenleg 740 ezer ingatlan áll végrehajtás alatt. A lakásuk elvesztésével veszélyeztetett banki adósok száma azonban meghaladja az 1,7 milliót.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.