Egy sikersztori vége? Zuhannak a lakásárak Pekingben is?
A pekingi ingatlanárak egészen idén januárig emelkedtek.
A pekingi ingatlanárak egészen idén januárig emelkedtek. A csekély mértékű drágulás a potenciális vásárlókat is óvatossá tette - mondta Taj Csien-csung (Dai Jianzhong), a Pekingi Társadalomtudományi Akadémia igazgatóhelyettese csütörtökön.
Tavaly a pekingi lakosok egy főre jutó éves átlagbére 66 ezer jüan (2,1 millió forint) volt, a lakások átlagos négyzetméter ára 15 ezer jüan (492 ezer forint) körül alakult. Ezekkel az adatokkal számolva egy 100 négyzetméteres lakás 23 évnyi munkabérnek felel meg úgy, hogy a vásárló másra egy fillért sem költ.
Az intézet szerint az átlag pekingiek lehetőségeihez képest a fővárosi ingatlanok megfizethetetlenek. Pekingben több mint 10 millió négyzetméternyi lakás áll jelenleg is üresen, amely a lakáscélú ingatlanoknak közel egyharmadát teszi ki.
Taj szerint a kormánynak vissza kellene fognia a lakásárakat, és ezt leginkább a telekárak csökkentésével tehetné meg. A telek ára általában a teljes beruházás költség 35 százalékát teszi ki.
A sina.com kínai hírportál közvélemény-kutatásában részt vevő több mint 12 ezer válaszoló 71 százaléka szerint az ingatlanárak várhatóan csökkeni fognak.
Egyre jobban megérheti inkább eltárolni a napelemmel megtermelt áramot
Rövid távon jó módszer a szolgáltatói hálózatos adok-kapok, de hamarosan a tárolásos módszerrel is érdemes lesz megbarátkoznia a napelemeseknek, hiába drágább a tároló egység előállítása és karbantartása.
