2009. január. 07. 11:10 ingatlanmenedzser.hu Utolsó frissítés: 2009. január. 07. 11:17 Ingatlan

Megújul a szigetvári Zrínyi-vár - idén kezdődik a munka

Paizs József elmondta: az önkormányzat az elmúlt fél évben...

Paizs József elmondta: az önkormányzat az elmúlt fél évben tárgyalásokat folytatott a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, és jó esély van rá, hogy a társaság 2009-ben 120-160 millió forintot fordít a vár rekonstrukciójára. A szocialista politikus megjegyezte, hogy ez kevés a vár mintegy 400 millió forintra becsült felújítási költségéhez képest, de a támogatásból legalább a két bástyát, vagy az egyik bástyát és a falakat meg lehet erősíteni.

A polgármester hangsúlyozta: az 51 százalékban egy vállalkozó, 49 százalékban a város által üzemeltetett Zrínyi-vár kiemelt idegenforgalmi célpont, s Magyarország egyik legrégebbi, először 1833-ban rendezett hagyományos emlékünnepsége, a Zrínyi-napok helyszíne.

A vár honlapja szerint az építmény az 1566-os török ostromával írta be magát Magyarország és Európa történelmébe, s vált a török elleni küzdelmek jelképévé. Zrínyi Miklós 2500 magyar és horvát katonája egy hónapig állt ellen I. Szulejmán szultán 50 ezres, jól felszerelt seregének. Amikor Zrínyi látta, hogy a vár elesik, néhány megmaradt emberével kirohant utolsó menedékéből a belső várból a már török kézen levő külső vár felé. Az utolsó ütközetben csaknem mindannyian meghaltak. A sikernek a törökök nem örülhettek, néhány nappal diadaluk előtt Szulejmán szultán is elhunyt.
Tudatos otthon
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.