Időjárás MTI 2017. október. 05. 15:51

Éjjeli fagyok jöhetnek, nappal 15 fok sem lesz sok helyen

A hétvégén változékonyabb lesz az idő, napsütésre, de esőre, többször erős szélre is számítani lehet.

Hűvösebb lesz hétvégén, a maximumok nem csak a 20, többfelé a 15 Celsius-fokot sem érik majd el, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékek is lehetnek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

Pénteken a nap nagy részében változóan felhős lesz az ég, délután helyenként fordulhat elő zápor. Több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de a szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. A nappali maximumok 11-17 fok közözz alakulnak.

Szombaton helyenként alakulhat ki kisebb zápor, és időnként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet többnyire 2-9 fok között, a Dunántúl szelesebb részein 10-11 fok körül valószínű. Napközben 12-17 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan, nagyobb eséllyel északon eső, zápor is lehet. Helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.