Megérkezett a zivatarlánc a fővárosba nem sokkal este 7 óra előtt.
Óbudán erős csapadékot hozott az a zivatarlánc, amely korábban a Dunántúlon vonult keresztül.
Az Időkép meteorológiai portál több webkamerája is rögzítette a vihar megérkezését, többek között a Duna felett is, a Művészetek Palotájánál.
Az eső erős lehűlést is hozott, sok helyen villámlott is.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerda este az ország középső részén és Budapesten is elsőfokú riasztást tartott érvényben a felhőszakadások miatt.
Korábban az Időkép azt írta, hogy a következő napokban kevesebb zápor, zivatar, a hét második felében pedig felmelegedés lesz jellemző.
Csütörtökön délelőtt még a Dunántúlon, majd napközben elszórtan számíthatunk gyenge záporokra, egy-egy zivatarra, változóan, erősen felhős lesz az ég.
Holnap a legmagasabb hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul, délen és keleten lesz melegebb.