Időjárás hvg.hu 2017. július. 01. 08:24

Délutánra eláll az eső

A csapadék fokozatosan a keleti megyékre húzódik át.

Szombaton reggeltől nyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, egyre több helyen kisüt a nap. Kezdetben még többfelé várható eső, majd a csapadék fokozatosan az északkeleti, keleti megyékre húzódik át, de késő délutánra ott is mindenütt eláll az eső.

Délután ugyanakkor a Nyugat-Dunántúlon kialakulhat néhol zápor, egy-egy zivatar. A délnyugati, majd a nyugatias szél megerősödik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21 és 27 fok között valószínű. Késő estére 19 és 24 fok közé csökken a hőmérséklet.

Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. A reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.

A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg.

A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hidegfronti hatásnál, számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.

Hirdetés