Szerdán fokozatosan eláll az eső, de a hidegfront komoly panaszokat okozhat.
A kora délelőtti óráktól északnyugat, észak felől csökken a felhőzet, legtovább a Dél-Alföldön és a középső területeken marad erősen felhős az ég, miközben egyre kevesebb helyen, a nap második felében már csak északkeleten, a keleti határszélen, illetve a Duna vonalában lehet csapadék.
Az északias szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon és az északkeleti megyékben megerősödik.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 17 fok között valószínű. Késő estére 6, 12 fok közé hűl le a levegő.
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet.
Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés jelentkezhet.
A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. Ugyancsak a görcskészséggel függ össze, hogy egyes esetekben a szülések korábban indulnak meg. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak.
A felső légúti hurutos megbetegedések száma megnőhet hidegfronti hatásnál, számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére.