Csütörtökön még érdemes kihasználni a szinte felhőtlen nyárias időt, mert hajnaltól érkezik az eső és a lehűlés.
Csütörtökön több órára kisüt a nap, de az időszakosan megjelenő fátyolfelhők mellett időnként már erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és délutántól elszórtan zápor, esetleg zivatar is kialakulhat – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Az ország déli felén megélénkül néhol a keleti szél, átmeneti szélerősödés zivatarban lehet. A hőmérséklet délután 18 és 26 fok között valószínű, északnyugaton várható a 20 fok alatti csúcsérték. Késő estére 12 és 19 fok közé hűl le a levegő.
Pénteken már sok felhő lesz felettünk, és egyre többfelé készülhetünk esőre, záporokra, zivatarokra, sokfelé élénk, erős lehet a változó irányú szél – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál.
Keleten még 24-25 fokot mérhetünk, nyugaton viszont már jelentősen visszaesik a hőmérséklet, ott csak 15 fok körül alakulhatnak a maximumok. A következő térképek azt mutatják, hogyan ér az ország fölé az eső.
Szombaton sokfelé várható eső, zápor, elsősorban az ország északkeleti harmadán zivatarok is kialakulhatnak. A szeles időben délután 9-19 fokot mérhetünk, a Dunántúlon lesz a hűvösebb idő.
Vasárnap még elszórtan számíthatunk esőre, záporokra. A szél többfelé élénk, erős lesz. Délután 11-19 fokra készülhetünk. A jövő hét elején már szárazabb időre van kilátás, csak elszórtan lehet jelentéktelen csapadék. Újra melegszik az idő, kedden már többfelé mérhetünk 21-23 fokot.