2014. november. 28. 05:05 met.hu Utolsó frissítés: 2014. november. 27. 21:49 Időjárás

Hideg, szürke hétvége jön a csapadékos napok előtt

Semmi jót nem ígér az előrejelzés a következő napokban: hideg, csapadékos idővel ér véget a hét, és a jövő hét első felében sem várható változás. Nemcsak az éjszakák lesznek hidegek, hanem sokfelé már a nappalok is.

Pénteken túlnyomóan borult, párás, néhol tartósan ködös idő lesz, csak rövid időszakokra szakadozhat fel a felhőzet. Szórványosan várható eső, eleinte északkeleten havas eső, havazás is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Szombaton is többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de északkeleten, délnyugaton rövidebb időre kisüthet a nap. Több helyen fordulhat elő kisebb eső, a szél viszont gyenge marad. A hajnali -2, +3 fok után napközben 3, 8 fok várható.

Vasárnap ugyancsak borult lesz az ég, de északkeleten még kisüthet egy kicsit a nap. Sokfelé várható eső: a nap első felében csak kevés hullhat, majd délutántól délnyugat felől kiterjedt csapadékzóna érkezik. A szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

A jövő hét első napjaiban már sokfelé eredhet el az eső vagy a hó. Lesznek olyan részei az országnak, ahol napközben is legfeljebb 0 fok valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.