Borongós tizennyolc fok lesz ma
Felhős, de még kellemesen enyhe idő lesz szerdán is az Időkép.hu meteorológiai előrejelzése szerint.
Szerda reggel a legtöbb helyen erősen felhős, borongós, valamint párás, ködös időre ébredhetünk, de kisebb csapadék legfeljebb a Dunántúl déli tájain lehet. Elsősorban a Dunántúl északi tájain élénk lehet a délkeleti szél. Hajnalra 5 és 10°C közé csökken a hőmérséklet.
Napközben változóan felhős időre készülhetünk, de erősen felhős, borongós tájak is lehetnek. Az ország középső harmadában, valamint a Dunántúl keleti felén időnként kisebb eső előfordulhat. A Dunántúl északi, északnyugati tájain és délen megélénkülhet a délkeleti, keleti szél. A legmagasabb hőmérséklet 11 és 18°C között várható.
Csütörtökön sok lesz a felhő fölöttünk, főként az ország nyugati, délnyugati felén alakulhat ki többfelé kisebb eső. A keleti, északkeleti szél helyenként megélénkülhet. Reggelre északkeleten ismét pára- és ködfoltok képződésére számíthatunk. Hajnalban 4 és 11 fok közé hűl a levegő, délután 11-17 fok várható.