Verőfényes októberi hétvégénk lesz
Pénteken újabb front hoz esőt és itt-ott viharokat, de hétvégére ismét szép, ha nem is túl meleg idő lesz.
A szerdai zivatarokat hozó hidegfront után pénteken északnyugat felől egy újabb front érkezik meglehetősen változékony időt okozva, mögötte hétvégére viszont kisüt a nap. Kellemes októberi ősznek nézünk elébe – írta előrejelzésében az Időkép.
Pénteken tehát a nap nagy részében sok lesz fölöttünk a felhő, a nap inkább csak délutántól süthet ki, azt is csak nyugaton.
Nyugat-északnyugat felől többfelé kell esőre, záporokra számítani, sőt délen, délnyugaton és néhol keleten ismét megdörrenhet az ég.
Pénteken az enyhe reggelt követően délutánra 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délnyugaton lesz a legmelegebb.
A front szombatra virradóra kelet, délkelet felé távozik, így hétvégén sok napsütésre készülhetünk, csupán szombaton jelenhetnek meg időnként felhők az égen, de ezekből csapadékra már nem kell számítani. A hétvége első napján még az északnyugati, vasárnap a Dunántúlon a déli-délkeleti szelet kísérhetik élénk lökések.
Ettől függetlenül viszont igazán kellemes időnek örvendhetünk, a reggelek hűvösek lesznek, de délutánonként 20 fok közelébe melegszik a levegő.
A kellemes, vénasszonyok nyara jellegű idő még hétfőn is kitarthat, majd kedden újabb front érkezik.