2014. szeptember. 15. 05:05 met.hu Utolsó frissítés: 2014. szeptember. 14. 21:15 Időjárás

Jön a vénasszonyok nyara?

A hétvégi nagy eső után nehéz elhinni, hogy a hét közepén újra nyáriasra fordul az idő. Hétfőn még hullhat eső, de keddtől javulás kezdődik. Csütörtökön már lesz olyan része az országnak, ahol 27 fokot is mérhetnek majd.

Hétfőn erősen felhős lesz az ég, napsütés inkább csak az északkeleti határszélen várható, illetve. Délelőtt délen sokfelé, délután már lényegesen kevesebb helyen várható eső, zápor, másutt elszórtan számíthatunk záporra, zivatarra. A szél csak zivatar idején erősödik meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között valószínű, északkeleten lehet néhány fokkal melegebb.

Kedden változóan felhős lesz az ég, a Dunántúlon kevesebb, máshol több napsütéssel. Elszórtan zápor, esetleg zivatar előfordulhat. A hajnaléi 12, 17 fok után napközben 21, 26 fok valószínű.

Szerdán a reggeli ködfoltok megszűnése után már többnyire napos idő várható gomolyfelhőkkel. Csak helyenként fordulhat elő kisebb zápor. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

Csütörtökön többnyire gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, eső nélkül. A szél időnként megélénkül. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között alakul – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.