2014. augusztus. 29. 05:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2014. augusztus. 29. 09:11 Időjárás

Egy szép hétvége kezdődik ma

Pénteken hajnalban ugyan csípős hideg is lehet néhol, de napközben sütni fog, másnap, szombaton pedig akár 29 fokig is emelkedhet a hőmérséklet – derül ki az Időkép.hu előrejelzéséből.

Péntekre virradóra az ország nagy részén derült időre ébredhetünk. Gyenge lesz a légmozgás, de sok helyen teljes szélcsend fog uralkodni, így északon helyenként párássá válik majd a levegő. Hajnalra 7 és 12°C közé hűl a levegő, de a szélvédett helyeken ennél néhány fokkal hidegebb is lehet.

Napközben a napsütésé lesz a főszerep, inkább csak a délutáni órákban sodródhatnak északi és nyugati tájaink fölé fátyolfelhők, de ezekből csapadék természetesen nem valószínű. Nyugaton, északnyugaton megélénkülhet a délies szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 25°C körül alakul.

A Balatonnál pénteken hajnalban 8-9, napközben 23 fok körüli hőmérséklet várható. A tó vizének átlaghőmérséklete 20,5°C.

Szombaton nyárias időre, általában véve többórás napsütésre van kilátás, de időnként megnövekedhet a felhőzet. A délutáni, esti óráktól egy-egy zápor az északi tájakon alakulhat ki. A légmozgás általában gyenge, mérsékelt lesz. Hajnalban 9-12 fokig hűl a levegő, délután 25-29 fokig melegszik.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.