Időjárás hvg.hu 2014. július. 21. 12:48

Nagy eső zúdulhat kilenc megyére a forróságban

Egyszerre adtak ki figyelmeztetést éjfélig hőség, felhőszakadás és heves zivatar miatt az ország több megyéjében. Érkezik nemsokára az eső, kedden már pár fokkal hűvösebb lesz. Holnaptól érdemes esőkabátot vagy esernyőt is magunkkal vinni.

Baranyában, Bács-Kiskun, Békésben, Borsodban, Csongrád, Hajdú-Biharban, Hevesben, Nógrád és Szabolcsban citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás, illetve heves zivatar miatt.

Tizenhárom megyében, köztük Pestben a hőség miatt van figyelmeztetés.

met.hu

Kedden felhős lesz az ég, csak rövid időre süthet ki a nap. Ismétlődő eső, zápor várható, sokfelé jelentős mennyiségű. Elszórtan zivatarokra is számíthatunk. A szél helyenként megélénkül, zivatarban megerősödhet. A hajnali 16, 22 fok után napközben 22, 27 fok várható – derül ki az előrejelzésből.

Szerdán is felhős, borult idő várható, esővel, záporral, inkább csak északnyugaton süthet ki délután a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul, északnyugaton lehet ennél melegebb. Hasonló idő valószínű csütörtökön és pénteken is.

Hirdetés