Időjárás MTI 2014. június. 10. 07:59

Újabb megyékre adtak ki figyelmeztetést a hőség miatt – térkép

Kiterjesztette a hőség miatti figyelmeztetést három dunántúli megyére is a meteorológiai szolgálat kedd reggel.

Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak kedd reggeli veszélyjelzése szerint Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyében, valamint Budapesten a hőség miatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat.

A meteorológiai szolgálat arra is felhívta a figyelmet, hogy kedden nagyon erős UV-B sugárzás várható. A napon akár 15-20 perc alatt is le lehet égni. Emiatt mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzen a leégés ellen, és aki teheti, délelőtt 11 és délután 3 óra között kerülje a napozást.

Az előrejelzés szerint kedden is többnyire derült, napos időre lehet számítani, de estefelé északkeleten nem zárható ki egy-egy zápor, zivatar. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, csupán keleten, északkeleten élénkül meg a szél, illetve az esetleges zivatar környékén kis területen akár viharos széllökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31-35 fok között várható, késő estére 22-28 fok lesz.

met.hu
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.