Itt a hidegfront, ma eshet, holnap fagyhat is
Esős idővel érkezik a hidegfront, kedden hajnalban gyenge fagy is lehet. Egész héten 20 fok alatt marad a hőmérséklet.
Hétfőn említést érdemlő napsütésre délelőtt a Tiszántúlon, délután nyugaton számíthatunk – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A Dunától keletre dél felől egyre több helyen elered majd az eső, záporeső, a Dunántúlon inkább csak záporok fordulnak elő, délen egy-egy zivatar is kialakulhat.
A szél egyre többfelé nyugatira, északnyugatira fordul, és továbbra is lehetnek erős széllökések. A hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között alakul, de délelőtt a Tiszántúlon még 16, 19 fok közé melegedhet a levegő.
Kedden a keleti-északkeleti területeken még sok lesz a felhő, főként északkeleten még elszórtan eső, zápor is kialakulhat, míg máshol már naposabb lesz az idő – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Többfelé lesz még élénk az északnyugati szél. Hajnalban főként nyugaton, délnyugaton gyengén fagyhat, délután 10-13 fok várható.
Szerdán változóan felhős, napos idő mellett csapadék már sehol sem valószínű. Az északkeleti, keleti szél megélénkül, kissé melegszik a levegő.
Csütörtökön délen, délnyugaton, pénteken akár több helyen kialakulhatnak ismét záporok, pénteken akár zivatarok is, de tovább melegszik a levegő, igazi tavaszi hőmérsékletű időre van kilátás. Időnként élénk lesz a keleti, északkeleti szél. Az OMSZ szerint egész héten nem emelkedik majd 20 fok fölé a hőmérséklet.