Megint a nyakunkba kapunk egy adag ónos esőt
Csapadékos napok várnak ránk, ez alól a hétvége sem kivétel. Ónos esőre elsősorban csütörtök hajnalban lehet számítani.
Csütörtökön többfelé várható csapadék: hajnalban a párásság mellett ónos eső is kialakulhat szerte az országban, napközben viszont inkább gyenge eső várható, északon, északkeleten havas eső, gyenge havazás is előfordulhat. Délután nyugaton, északnyugaton felszakadozhat kissé a felhőzet. Reggel +1 és -5°C, délután +1 és +7°C várható – olvasható az Időkép előrejelzésében.
Pénteken inkább csak északon, északkeleten alakulhat ki jelentéktelen csapadék, ugyanakkor a déli tájainkon néhány órára a nap is kisüthet. Többfelé megerősödik, nyugaton viharossá fokozódhat a délies szél, délnyugaton akár már 10 fok körüli maximumokat is mérhetünk. Hajnalra többfelé köd képződik.
Szombaton sok lesz felettünk a felhő, többfelé várható eső, nagyobb mennyiség a Dunántúlon. Nyugaton kissé szeles lesz az idő, de helyenként 8-9 fok köré melegszik a levegő.
Vasárnap egy hidegfrontnak köszönhetően sokfelé kell számítanunk esőre, záporokra, több helyen jelentős mennyiségű csapadék hullhat. A légmozgás több alkalommal megélénkül, olykor meg is erősödik, azonban enyhe időre van kilátás.