Álmos, de enyhe időt hoz az újév
Szürke, ködös, de az évszakhoz képest enyhe idő várható 2014 első napjaiban. A fejfájást sem front okozhatja majd szerdán.
Az újév első napján, szerdán többnyire erősen felhős, párás, foltokban ködös idő várható, csak helyenként szakadozik fel a felhőzet.
Északnyugaton és nyugaton néhol kisebb eső, szitálás, éjszaka helyenként ónos szitálás előfordulhat. Általában mérsékelt marad a szél, csak északnyugaton és délkeleten élénkül meg.
Hajnalra -2 és +3 fokig hűl le a levegő, de a tartósabban derült tájakon ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 3 és 7 fok között várható.
Csütörtökön erősen és gyengén felhős területek is lesznek itthon, északon várható több felhő. Néhol tartósabban megmaradhat a köd. Napközben inkább csak északon valószínű néhol szitálás, gyenge eső, estétől másutt is lehet helyenként csapadék. A szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödhet. A csúcshőmérséklet 3, 10 fok között alakul, délnyugaton, délen lesz a melegebb.
Pénteken kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd az északkeleti területek kivételével nagyobb területen csökkenhet a felhőzet. Helyenként szitálás, gyenge eső valószínű. A szél mérsékelt marad, napközben 4, 11 fok várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.
Szerdán nem várható fronthatás, de a többfelé borongós, fényszegény időben fáradékonyabbnak, levertebbnek érezhetjük magunkat. Délkeleten azonban kisüthet a nap, ami javíthatja az ott élők hangulatát. A reggeli órákban a ködös, nyirkos tájakon felerősödhetnek az ízületi panaszok. Néhány nagyvárosban és a Sajó völgyében a szálló por koncentrációja továbbra is meghaladhatja az egészségügyi határértéket – közölte az időkép.hu.