2013. augusztus. 11. 16:45 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 11. 16:20 Időjárás

Ilyen idő lesz a jövő héten

Kedden újabb hidegfront éri el térségünket, amelynek hatására átmenetileg záporra, zivatarra is számítani lehet, s néhol csak 22 Celsius-fokig melegszik a levegő, míg másutt akkor is 30 fok körül alakulnak a maximumok. A hét második felében ismét száraz, napsütéses, meleg idő várható - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.

E szerint hétfőn napos idő várható, az égen gomolyfelhők lehetnek, csapadékra nem kell számítani. Gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb hőmérséklet 28 és 32 fok között várható.

Kedden eleinte derült, napos idő várható, majd egy érkező gyenge hidegfront miatt napközben északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a felhőzet. Főként nyugaton, északnyugaton, északon lehet számítani záporra, néhol egy-egy zivatar is előfordulhat. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A minimumhőmérséklet 12 és 19 fok körül, a nappali maximumok várhatóan 26 és 34 fok között alakulnak.

Szerdán napközben általában felhős idő valószínű kevesebb napsütéssel, majd estétől északnyugat felől fokozatosan kiderül az ég. Elszórtan záporeső, kis valószínűséggel esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödhet. A leghidegebb órákban 14 és 20 fok lehet. Napközben 22 és 29 fokig emelkedik a hőmérséklet, nyugaton lesz hűvösebb az idő.

Csütörtökön túlnyomóan napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül, a szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul.

Pénteken is túlnyomóan napos idő várható kevés gomoly- és fátyolfelhővel. Csapadék nem várható és a változó irányú szél is többnyire mérsékelt marad. A minimumhőmérséklet 11 és 18 fok között valószínű. A nap folyamán 27-30 fokig melegszik a levegő.
    Szombaton és vasárnap is napos, fátyolfelhős, száraz idő várható. Szombaton a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 32 fok között alakul. Vasárnap a leghidegebb órákban 13 és 20 fok lehet, a nappali maximumok várhatóan 31 és 34 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.