Noha első pillantásra Milica Mijajlovic dekoratív absztrakt festményeit az elmúlt években nemzetközi tendenciává erősödött kortárs absztrakt törekvésekhez sorolhatjuk, lényegileg eltérnek az absztrakció avantgárd és modernista felfogásától. Mijajlovic klasszikus értelemben véve nem absztrahál, nem a látványelvű valóságtól igyekszik távolodni vagy egy egészen új vizuális realitást teremteni, hanem az égbolt természeti kulisszái előtt felvillanó tűzijáték múló fényjelenségeinek kimerevített esszenciáját próbálja visszaadni akrilmunkáiban.
Térbe feszített, nagy méretű anyagokra festett, organikus vonalrendszereivel Mijajlovic azonban nem pusztán az új absztrakció kurrens művészeti diskurzusához kapcsolódik, hanem személyes élményein keresztül egy történelmi traumára és annak tágabb szociokulturális kontextusára is reflektál.
A szerb Mijajlovic hatévesen élte át Belgrád bombázását a délszláv háború idején. A Life: A Flash című műtárgyciklusát bemutató önálló kiállításán az ehhez kötődő gyerekkori élményeit festmények, objektek és egy videomunka formájában tematizálta. A bombázás következtében kivilágosodott, vöröses árnyalatúra festett esti égbolt a tűzijáték izgalommal és boldogsággal vegyes élményét idézte fel a háború forgatagában összezavarodott kisiskolásban. Műveiben ilyen módon az ártatlan gyermekkor képzete közvetlenül konfrontálódik a háború gyilkos valóságával.
A táblakép formátumú bársony és latex anyagok használata – a festészeti hagyományok újraértelmezésén túl – elsősorban a turbo-folk szociokulturális jelenségére tett utalásként értelmezhető. A délkelet-európai régióban – különös tekintettel Szerbiára – az 1980-as években rendkívül népszerűvé vált turbo-folk népzenei motívumokra építő popzenei irányzata a fiatalabb generációk számára is megkerülhetetlennek bizonyult. A turbo- vagy pop-folk a délszláv lakossági giccs esztétikáját ötvözte a nyugati mainstream zeneipar trendjével, a csillogó kiskosztümök és latexoverallok mellett előszeretettel vonultatta fel a fényes, szintetikus ruhadarabok széles repertoárját.
A festmények alapjául szolgáló csillogó, érzéki felületek mellett a turbo-folk hatása Mijajlovic videomunkájában direktebb módon is megjelenik. A korszak egyik slágerét – a Love me, love című népdalfeldolgozás klipjét – a bombázás idején otthonukat elhagyni kényszerülő belgrádi lakosok távozását dokumentáló felvételekkel ötvözte, így montázsjellegű mozgóképszekvenciát hozott létre.
Az autóalkatrészekből, karamellizált cukorból és pávatollakból összeállított installációk esetében a korábbi jelentésgazdag anyagoknál is erősebb a szimbolikus karakter. A keréktárcsákba tűzött pávatollak az élet körforgására, valamint az örökkévalóságra tett utalások, amelyek háborús kontextusban többet jelentenek a mitológiai közhelyeknél. A fenyegető formájú karamellizált „cukorkarmok” az erőszak és a gyerekkor képzettársítását idézik fel. A vérre is emlékeztető cukormázba foglalt alkatrészek pedig egyúttal a művész gépészmérnök apjának hivatását idézik fel. A család megélhetését jelentő, az 1990-es évek során bedőlt jugoszláv autóipar történetének beemelésén keresztül egészen a művész jelenéig juthatunk, amelyet az Európán belüli migráció és otthonkeresés is nagyban meghatározott.
A gyerekkori élmények és azok társadalmi vetülete, valamint a kortárs vizuális trendhez idomuló kiállítási display az egyetemi évek receptszerű útkeresését is eszünkbe juttathatja. Jelen esetben ez nem is csoda, hiszen a húszas évei közepén járó Mijajlovic egyelőre még a prágai művészeti egyetem hallgatója. A szabad asszociációknak kevesebb teret hagyó, értelmező alkotói attitűd is talán a pályakezdés időszakának köszönhető. Az egyéni tapasztalatokat kollektív szintre emelő tudatos anyag- és formakészletével azonban túllép az új absztrakció trash-esztétikába oltott irányának öncélú dekorativitásán. A tartalmi kapcsolódási pontok szolgálatába állított koherens esztétikai megfogalmazásmód egy ígéretes alkotói pálya első önálló külföldi kiállításában körvonalazódott.
A How am I to protect my wax-built castles of love from the devouring heat of your fires? című bemutató az Easttopics rezidensprogramjában megvalósult első kiállítás, amely a volt Labor Galériában kapott helyet. A tárlat így nemcsak a Labor helyét átvevő, a kelet-európai művészeti kapcsolatok élénkítését célul tűző Easttopics, hanem a Labor korábbi, fiatal művészeknek bemutatkozási lehetőséget biztosító profiljával is összhangban áll. A Labor szakmai vezetését 2019 elején vette át a nemzetközi programot futtató Easttopics (Műértő, május), az intézményes keretek között csak elvétve előforduló platformot biztosítva a régióbeli fiatal és középgenerációs kortársak számára a magyar képzőművészeti színtéren. (Megtekinthető november 11-ig.)
Magyar Fanni
(Megjelent a Műértő 2019 októberi lapszámában)
