A kortárs művészeti GDP egyre nagyobb része nem a hagyományos kiállítási terekben, az art-ipar keretein belül jön létre. Nem ott jelenik meg, nem is oda szánják. Egyre több az olyan mű, projekt és csoport, amely a társadalmi kontextussal foglalkozik, hozzászól, bele is avatkozik, alakítani próbálja. Az eszközök és eredmények sokfélék, de megkockáztatjuk, ez a folyamat ma izgalmasabb, mint ami a „white cube”-okban zajlik. Sorozatunkban ilyen hazai csoportokat, kezdeményezéseket mutatunk be.
E pillanatban, amikor cikkünk íródik, még az OFF-Biennále Budapest megnyitása előtt vagyunk. A programban szemet szúrt a Beton Workshop neve és sokat sejtető projektjük, amelynek során „engedély nélküli köztéri beavatkozásokat” végeznek. Hogy miféléket, azt most még csak sejthetjük: a beavatkozások előképe talán a Király utcai hibajavítások sora lehet. Az utcán előforduló burkolathibákat korrigálta a Beton, minden különösebb engedély vagy felhatalmazás nélkül, és a javított felületeken üzeneteket is elrejtett. A Beton utcabútorokat is elhelyez itt-ott, természetesen betonból, mindig valamilyen helyi problémára, adottságra, hiányra reagálva.
Ha azonban a Beton Workshopról szólunk, akkor rögtön egy nagyobb tereptárgyba botlunk, merthogy – maradva az építkezési metaforáknál – a Beton beépül egy nagyobb egységbe, a 2004 óta létező Szövetség ’39-be, azaz újabban a könnyebb nemzetközi érthetőség kedvéért S’39-nek nevezett csoportba. A Beton tehát az S’39 oktatási projektje, amely bizonyos kérdésekben önálló.
És ha már az aktualitásoknál tartunk: az S’39 csoporttal áprilisban tele volt a sajtó. Nyilvánosságra került, hogy ők tervezték és valósítják meg a Széll Kálmán tér új óráját, amelynek betonfelületén az egykori Moszkva tér origóját és találkahelyét jelentő régi óra árnyképe is megjelenik majd. Márciusban részt vettek az Urbanseries konferencián és workshopon Isztambulban. A hónap végén pedig bejelentették, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala mások mellett az S’39-nek ítélte a Millenniumi Díjat. Az innovációt jutalmazó elismerést azért is kaphatták, mert a csoport Caltrope című projektje korábban egy olyan nemzetközi pályázaton nyert, amely a tengerszint-emelkedésre adható építészeti válaszokat keresi. A Caltrope speciális deltavidéki gátrendszer, betonelemekkel és talajmegkötő gyökérzetű növénybeültetésekkel: tulajdonképpen egy mangrove-mező, óriás betonkaspókban. Hogy az obskúrus nevű hivatal díja mit jelent majd az S’39-nek, azt e percben még nem tudni, az azonban látszik, hogy nem a struktúrákon kívül képzelik el jövőjüket. Minden létező helyre pályáztak az oktatási tevékenységük folytatásához, még az MMA-hoz is, ahonnan pénzt nem kaptak – ehhez azért tegyük hozzá, hogy az MMA Építészeti Nemzeti Szalonján való részvételtől visszaléptek. Építészetet persze nehéz is volna minden struktúrán kívül művelni.
Egyáltalán: az S’39 és a Beton valóban építészet? A válasz: is. Az S’39 önmeghatározásában a „hibrid design manufaktúra” szerepel, a Beton esetében pedig csak az anyag kötődik az építészethez, de amit képviselnek, az sokkal inkább egyféle edukatív és innovatív környezetalakítás. A Beton Workshop ugyanis a Budapesti Műszaki Egyetemen zajló kurzus, amely krédója szerint „betonbarkáccsal” foglalkozik, és szakmai vezetője a Szövetség utca 39. szám alatti műhelyük nyomán elnevezett S’39. De közben a tárgytervezés – betonból terveznek ékszereket és bútorokat –, valamint a már említett köztéri beavatkozás is a profiljukba tartozik. Mindkét formáció esetében jól látszik, hogy az eléjük kerülő kérdésekre próbálnak specifikus válaszokat adni, s ha ehhez éppen az építészet, a design, vagy a kortárs képzőművészet eszköztárát kell igénybe venni, ez – flexibilis gondolkodás- és működésmódjuk miatt – nem jelent problémát.
S hogy miért éppen a beton mint anyag áll a két csoport érdeklődésének középpontjában? Az alapítók, köztük az S’39 vezetője, Baróthy Anna – aki egyébként szobrász szakra is járt – szilikát szakon végeztek, és ezt a matériát kellően sokoldalúnak és jól használhatónak tartják. Építészeti problémákkal, nagyobb léptékű installációkkal kezdtek foglalkozni, és ehhez a beton tűnt megfelelőnek. De ez a beton persze már nem az a beton, amelyből porladó lakótelepeink készültek, vagy amely gyerekkorunk játszóterein töredezett szét. A Beton Workshopot, ahol az egyetemi hallgatók a betonöntés kis léptékű technikáival és a felhasználás innovatív módozataival ismerkednek, az S’39 kapcsolatainak köszönhetően nagy cégek támogatják kiváló minőségű anyagokkal. Az S’39 amúgy maga is kísérletezik az anyaggal: üveggel keverik a betont, a nevükhöz fűződik egy speciális lamináltüveg-termékcsalád (Luminari), egy világító térburkolati rendszer (Muki_Pix), illetve a már említett Caltrope kifejlesztése, amely a vízszintemelkedéssel járó területvesztést próbálja megakadályozni. De a Dohány utcai és a debreceni Holokauszt-fal is S’39-projekt, és gyártottak kaleidoszkópszemű, mozgó betonlényeket is óvodák számára.
Anyagkísérletek, tárgytervezés, környezeti-urbanisztikai problémák megoldása építészeti és művészi eszközökkel – ezekben a halmazokban mozog a két csoport, a Beton Workshop pedig elsősorban a tudásátadásban és a környezetalakításban érdekelt. „A betonnal mint anyaggal a környezetedet minőségi módon javíthatod fel” – kommentál a Műértőnek Mucsi Emese, a Beton Workshop koordinátora. A Beton műegyetemi kurzusának folytatása három évre biztosított, de a sokoldalú profil és a projektalapú együttműködések következtében az egyik projekt könnyen átfolyhat a másikba: Mucsi Emese például most több társával a Stoczek utcában hoz létre műhelyt Meet Lab néven, amely designinkubációval és designpedagógiával foglalkozik.
N. G.
