A maastrichti TEFAF-hoz időzítve, minden év márciusában lát napvilágot az előző esztendő műkereskedelmi forgalmát összegző legátfogóbb két jelentés: a legnagyobb adatbázis, az Artprice aukciós összefoglalója, illetve a galériás piacra is kitekintő TEFAF Art Market Report, melyet az Arts Economics állít össze. Utóbbi főként a másik nagy online adatbázis, az artnet számaira épít.
A tanulmányokat olvasva nem árt az óvatosság: a magyar piaci elemzőben felmerül a kérdés, mennyire rendelkeznek megbízható adatokkal a szerzők, amikor nálunk például még egyes aukciósházakból sem lehet kipréselni a forgalmukra vonatkozó adatokat, a galériákról és a műkereskedésekről nem is beszélve. Az adatok értékét és összehasonlíthatóságát számos egyéb tényező is megkérdőjelezheti: az egyes elemzések például másképp határozhatják meg, milyen tárgycsoportok tartoznak a képzőművészet kategóriájába, máshol húzhatják meg a határvonalat a modern és a kortárs művészet között, eltérő módszereket alkalmazhatnak a különböző valutanemekben született eredmények konvertálására, és így tovább. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a statisztikákban elkelt tételként megjelenők közül mennyi az, ami ténylegesen gazdát cserélt, és mennyit teszteltek csupán tulajdonosaik a piacon, vagy mennyi az olyan, amit valóban leütöttek, csak a vételárat felejtették el kifizetni. Azt viszont jó eséllyel vehetjük alapul, hogy az alkalmazott módszerekben egyik évről a másikra nem következnek be radikális változások, ezért ha az abszolút számok sokszor megkérdőjelezhetők is, az éves adatok összehasonlítása révén nagyjából hiteles kép bontakozik ki a tendenciákról.
Miközben a műpiacon gyűjtők milliói, művészek százezrei és galériák, műkereskedések, aukciósházak tízezrei aktívak, a trendeket néhány tucat, legfeljebb néhány száz „megagyűjtő” vásárlókedve és preferenciái határozzák meg. Mert hiába kelt el például 2014-ben az aukcióra került tételek 92,1 százaléka 50 ezer euró, azaz valamivel több mint 15 millió forint alatti áron, ezek csak 16,1 százalékkal részesedtek a teljes forgalomból. Az árskála másik végén, az egymillió euró feletti kategóriában – ahová hazai aukciós tétel még sosem jutott be – csak a tételek 0,43 százaléka, mintegy 800 művész 1530 műve kelt el, mégis ezek biztosították a teljes forgalom 48,2 százalékát.
Az összefoglalók szerint 2014 a nemzetközi műkereskedelem eddigi legjobb éve volt, 51 milliárd eurós összforgalommal, ami az előző évvel szemben 7 százalékos bővülést jelent, és az eddigi 2007-es rekordév 48 milliárdos forgalmát is meghaladja. A növekedés motorja az egymillió euró feletti csúcstételek szektora, ahol 17 százalékos volt a bővülés. Az aukciósházak és a galériák, műkereskedések – utóbbiakhoz sorolva az árverezőházak private sales forgalmát is – szinte egyenlő arányban részesedtek a forgalomból; előbbiek 24,6, míg utóbbiak 26,4 milliárddal.
A növekedés okait a jelentések csak futólag elemzik, de azért nyilvánvaló, hogy fontos szerepet játszanak – egyebek mellett – a drámai megrázkódtatásoktól mentes globális gazdasági környezet, a befektetéseket a műtárgyak irányába (is) terelő alacsony pénzpiaci kamatok, a fizetőképes kereslet gyors növekedése egyes fejlődő országokban, a műgyűjtésnek az online értékesítés térhódítása által is elősegített további földrajzi diverzifikálódása, a keresleti oldalt megdobó, Európán kívül megfigyelhető múzeumalapítási láz, illetve a nagy aukciósházak időnként már-már öngyilkos, mindent a forgalom bővítésének alávető üzletpolitikája.
Földrajzi értelemben a forgalmat rendkívüli koncentráció jellemzi; a műkereskedelem bevételeinek 83 százaléka mindössze három piacon realizálódik: az Egyesült Államokban 39, Kínában és Nagy-Britanniában 22-22 százalék. Ez az állítás nem mond ellent az Artprice szalagcímeinek, miszerint tavaly ismét Kína volt a világ legnagyobb műpiaca – ez ugyanis csupán az aukciós piacra vonatkozik, ahol valóban Kína az éllovas 37,2 százalékkal, míg az USA részesedése 32,1 és Nagy-Britanniáé 18,9 százalék. Az árverési piacból a három ország együttesen 88,2 százalékot mondhat magáénak, azaz fölényük még nyomasztóbb.
A teljes forgalom közel felét, 48 százalékát a II. világháború utáni és a kortárs szektor realizálta, és a növekedés is itt volt a legnagyobb: az aukciós szektorban elérte a 19 százalékot. Az átlagos árszínvonal is e téren a legmagasabb: a 48 százalékos forgalmi részesedéshez elég volt a 40 százalékos arány az értékesített tételek között. E számok értékeléséhez szem előtt kell tartani, hogy ez a műpiac konjunkturális ingadozásoknak leginkább kitett szektora; az elmúlt évtized utolsó harmadában itt volt a legnagyobb a visszaesés is. A kortárs szektorban az átlagosnál is nyomasztóbb a New Yorkra koncentrálódó amerikai piac dominanciája: ennek részesedése a teljes forgalomból 46 százalékot tett ki, de az egymillió euró fölötti tételek közt még ennél is többet: 67 százalékot. Ugyanakkor a második legnagyobb, 28 százalékos részesedésű kategóriában, a modern mestereknél Kína, ha csak egy tizedszázalékkal is (ami belül van a hibahatáron), megelőzi az Egyesült Államokat. (A két piac részesedése 30,6, illetve 30,5 százalék.)
A galériák, műkereskedések 2014-ben már csak forgalmuk 46 százalékát realizálták a székhelyükön folytatott fizikai értékesítéssel. Ezt 40 százalékkal megközelítette a vásári értékesítés, ami a szektor továbbra is növekvő szerepét mutatja – miközben néhányan már a vészharangot kongatják e rendezvények felett. Ám a tavaly a vásárok becsült összforgalma a 2013. évi 7,6-ról 9,8 milliárd euróra bővült, a 22 vezető art fairnek több mint egymillió látogatója volt.
Az online értékesítés 6 százalékos részesedése minden korábbinál magasabb volt. Az online leütések még többnyire az 50 ezer euró alatti ársávban születnek, de a monitor előtt felnőtt nemzedék gyűjtői korba lépésével a magasabb árfekvésű művek közt is mind gyakoribbak. Az online műkereskedések mellett egyre nagyobb forgalmat generálnak a hagyományos árverezőházak online árverései.
A TEFAF-jelentés szerint a műkereskedelmi vállalkozások száma továbbra is 309 ezer körüli, de az alkalmazottak száma egy év alatt 12 százalékkal, 2,8 millióra nőtt, azaz a legtöbb kereskedés – átlagban legalábbis – felvett tavaly egy új munkaerőt.
Az Artprice jelentése az aukciós piacról is több információval szolgál. Itt láthatjuk, kik voltak a 2014-es esztendő sztárjai – a nevek lényegében ugyanazok, mint az elmúlt években, legfeljebb a sorrendjükben akad némi változás. A legdrágább tételek Top 10-jének két érdekessége is van: egyrészt két szobor is szerepel rajta, ráadásul Alberto Giacometti 1950-es bronza 100,9 millió dollárral rögtön listavezetőként; másfelől minden eddiginél magasabb, 80 százalékos az 1945 után keletkezett művek aránya. A művészettörténet korábbi korszakait a másik szobor, Modigliani Feje (1911–1912), és Manet 1891-es vászna képviseli csupán. A legnagyobb összforgalmat, közel 570 millió dollárt Warhol művei generálták, mögötte Picasso, Bacon és Richter a sorrend.
Emőd Péter
(Megjelent a Műértő 2015. áprilisi lapszámában)
