Szép, hasznos, ironikus? Matthias Megyeri munkája © Műértő - Sweet Dreams Security

Megyeri tavaly a kreativitást és innovációt támogató brit NESTA program keretében új termékek fejlesztésével foglalkozott. Macifejű lakatokat, lepke-szögesdrótokat, rácsmintájú csipkefüggönyöket és állatfigurákban végződő vaskerítéseket így talán előbb-utóbb nálunk is lehet majd kapni. A London Design Museum 2004-ben ötödmagával a „legígéretesebb fiatal brit tervezők” közé választotta Megyerit. Több nemzetközi kiállítás után munkái most éppen New Yorkban, a MoMa SAFE: Design Takes On Risk című kiállításán láthatók.

A projekted nagyon erősen kötődik Londonhoz, pedig csak néhány éve élsz itt. Régóta foglalkoztatnak a műveidben felvetett kérdések, vagy a londoni élet inspirálta a Sweet Dreams Securityt?

A Sweet Dreams Security (SDS) ötlete itt, Londonban fogant meg, és valószínűleg sosem jutott volna eszembe biztonságtechnikai formatervezéssel foglalkozni, ha nem költözöm ide. Németországban nőttem fel, a gimnázium alatt graffitizésből kerestem pénzt, kaptam is emiatt éppen elég kritikát. Később a karlsruhei ZKM-ben (Zentrum für Kunst und Medientechnologie) tanultam grafikusként, majd felvettek a londoni Royal College of Art (RCA) posztgraduális formatervező szakára. Az RCA számára készített diplomamunkámban kezdtem el foglalkozni az SDS ötletével, és úgy érzem, hogy eddigi munkáim -- társadalmi célú hirdetések, szociofotózás -- ötvöződhettek ebben a projektben. Londonban rengeteg biztonsági berendezést látsz, szinte minden ház falán ott egy kamera vagy egy riasztóberendezés, a kertek előtt lándzsahegyekben végződő kerítések. Ez persze más nagyvárosokban is így van, de én megpróbáltam a tipikusan angol, vagy még inkább londoni tárgyakra, jelenségekre koncentrálni.

Mi a speciálisan „londoni” ezekben a dolgokban?

A fekete kerítések többsége a viktoriánus időszakból származik. Típusuk a XVIII. században jelent meg Angliában, és a György-korabeli házakkal együtt terjedt el. Ezek szuterénjellegű lakásainak ablakai nagyon közel vannak az utcaszinthez, így a kerítésnek kettős funkciója volt: távol tartja a poros utcai forgalmat úgy, hogy ne vegye el a fényt. A lakatok ugyancsak régiek; 1780 óta változatlan formában gyártja a Henry Squire & Sons nevű cég, és mindenki csak „old English padlock”-ként ismeri ezeket. Én nem tettem mást, mint csavartam egyet a több mint 200 éve változatlan dizájnon.

Tehát nem új jelenség, hogy az emberek a biztonságuk érdekében speciális tárgyakkal veszik körül magukat. Miért vált mégis aktuálissá számodra ez a téma?

Az elmúlt években a biztonságtechnikai piac hihetetlen mértékben növekedett, s e jelenség hátterét talán a legpontosabban Michael Moore ábrázolja a Kóla, puska, sült krumpli című filmjében. Az embereket a félelemkeltéssel hatásosan lehet irányítani, ez segít a kritikai hangok elnyomásában is. A politika mindig is élt ezzel az eszközzel, s most még hatásosabban teszi, mint valaha. A biztonságipar számára szintén meghatározó volt szeptember 11. -- e napot követően a gazdaság majdnem minden szektorában visszaesés történt -- kivéve persze az olajipart --, míg a biztonságtechnikai piac robbanásszerű expanzióba kezdett. Reflektálni akartam a mai társadalom e sajátos pszichés betegségére, és úgy gondoltam, az a leghatásosabb, ha a biztonságtechnikai tervezést elviszem az irónia irányába.

Miért éppen a giccsel kombináltad ezeket az Angliában szimbolikus jelentőséggel bíró formákat?

Amikor ideköltöztem, nagyon érdekelt, hogyan élnek itt az emberek, ezért hónapokig róttam a várost, és legalább másfél ezer fotót készítettem házakról, bejárati ajtókról, kerítésekről és kiskertekről. Egy idő után feltűnt, hogy -- függetlenül attól, hogy elitnegyedben vagy lakótelepen járok -- mindenütt biztonsági kamerák, lakatok, szögesdrótok, üvegdarabok védik a házakat. Lakóik biztonságban akarják érezni magukat, ezek az eszközök pedig elhitetik velük, hogy megvédik őket.

(Matthias Megyeri) E tárgyak funkciója tehát kettős, az eredeti rendeltetésük mellett talán még fontosabb a lélektani hatásuk. De az emberek szemmel láthatóan csinosítgatni is szeretnék a környezetüket, ezért kerti törpékkel veszik körül magukat, háromdimenziós lepkékkel díszítik a házfalat és virágos csipkefüggönyt akasztanak az ablakba. Megfigyeltem például, hogy a függönyök mindig fehérek és virágosak; egy tipikus angol lakótelepen majdnem minden ablak mögött ott lóg ez az olcsó nejlon egyenfüggöny. Az SDS ennek a két nyelvnek a kombinációjából született. A biztonsági berendezések funkcionalitását a giccs formanyelvével gyúrtam össze, hogy ezek a termékek az emberek mindkét vágyát kielégítsék.

Művészeti projektként vagy üzleti vállalkozásként gondolsz a munkáidra? Vagy ez a megkülönböztetés ódivatú és értelmetlen?

Bár nem teljesen idejétmúlt különböző kategóriákként kezelni ezeket, az SDS esetében mégis felesleges. Nem szeretném, ha a munkáimat csak kiállításokon vagy művészeti vásárokon mutatnák be, mert így csak egy szűk elit számára volnának elérhetők. A macis lakatok például már kaphatók elegáns dizájnüzletekben, az én célom azonban az, hogy ezek a tárgyak kikerüljenek a mindennapokba. A legtöbben összeegyeztethetetlennek tartják a kétféle szempontot, és őrültségnek tartják az ötletemet, de nem érdekel.

Ha a termékeiddel beszállsz a biztonságtechnikai piacra, éppen annak az iparnak leszel a részese, amelyet kritizálsz.

Igen, ez így van. De ugyanezzel a dilemmával találkoztam akkor is, amikor társadalmi célú hirdetéseket terveztem. A plakátok sosem galériák falain láthatók, hanem az utcán, és ugyanez a helyzet az SDS-szel is. Ha valaki nem érti a tárgyaimban rejlő üzenetet, és például a kerítésfigurák láttán felkiált, hogy „jaj, de édes!” -- az is jó. Akkor legalább talált valamit, ami tetszik neki, és ami működik is. Nem akarom rátukmálni a társadalomkritikámat egy munkásemberre, aki este hullafáradtan ér haza, és semmi másra nem vágyik, mint hogy egy sörrel lerogyjon a tévé elé. Nem akarom az idejét és a figyelmét zavarni azzal az üzenettel: „milyen rémes, hogy biztonsági tárgyakkal vesszük körül magunkat”. A dolgaim lehetőséget kínálnak e kritikai üzenet dekódolására, de az üzenet nem tolakszik a funkció elé.

Németországban nőttél fel, most Londonban élsz, mégis magyarnak vallod magad.

Stuttgartban születtem 1973-ban, egy évvel azután, hogy a szüleim Erdélyből Németországba költöztek. A nagyszüleim, akikhez nagyon erősen kötődöm, Magyarországon élnek. Nyaranta sok időt töltöttünk náluk. A nevem is magyar, és a nyelvet is beszélem valamennyire, ugyanakkor sosem éltem Magyarországon. Szóval bajban vagyok ezzel a kérdéssel, ezért ha kérdezik, leginkább hobbimagyarnak vallom magam. Ebben van némi öngúny, mert bevallom, hogy élvezem a bennem rejlő „magyar karaktert”: néha „melankolikus” vagyok, de „jó a humorérzékem” -- mindez valószínűleg nem a németségemből fakad. Évek óta izgat, hogy mi történik a magyar művészeti színtéren, és régóta töröm a fejemet azon, hogy mit tudnék Magyarországon csinálni. De most úgy tűnik, hogy beindult a Sweet Dreams Security cég, ami néhány évig még biztosan Londonhoz köt. ( www.sweetdreamssecurity.com )

Hevesi Flóra (Műértő - 2006. Január)