Az, hogy megfelelően használjunk egy ad hoc ötperces időablakot egy rövid következő lépés megtételére annak érdekében, hogy elkerüljünk egy jövőbeli bosszúságot, éppoly elegáns megvalósítási feladat lehet, mint az, hogy egy kaotikus reggelen magunk mögött hagyjuk a bejövőirat-tartónkat, hogy átgondoljuk, miként lépjünk tovább stratégiai céljaink megvalósításában. Részlet David Allen Bármire készen – GTD című könyvéből.
Délelőtt 9.45 van. Mit kell tennem? Mi a legjobb lépés most, ebben a pillanatban? Még mindig azon dolgozom, hogy megtudjam, hogyan válaszolhatjuk meg legjobban ezt a kérdést. Minden esetben sok összetett változó játszik szerepet ebben a döntésben, de az alapvető válasz: bízzunk az intuíciónkban. A tudásmunkások esetében legalább háromféle dinamika játszik szerepet annak eldöntésében, mit tegyünk, körülbelül ebben a sorrendben:
1. Kontextus. (Mit tehetek meg ebben a pillanatban?)
2. Munkatípus. (Azt teszem, amiről már elhatároztam, hogy meg kell tenni, új munkát végzek, amelynek felmerülésére nem számítottam, vagy feldolgozom a dolgaimat, hogy frissítsem az elvégzendők leltárát?)
3. A munka szintje. (Egy megválaszolandó e-mailre kell-e most összpontosítanom, vagy egy megvalósítandó projektre, egy felelősségi területre, amellyel kezdenem kell valamit, egy célra vagy célkitűzésre, amely felé haladnom kell, vagy a végzetre, amit be kell teljesítenem?)
E három keretrendszer valamelyikét csak saját felelősségünkre hagyhatjuk figyelmen kívül. Ha azonban bármelyiknek a menedzselésén javítani tudunk, tele leszünk energiával.
1. Kontextus: Ha az a kellemes meglepetés ér minket, hogy egy elhalasztott megbeszélés miatt tizenöt percünk felszabadul, és az irodaépületben nem a saját emeletünkön tartózkodunk, kéznél van-e máris a lista minden hívásról, amelyet le kell bonyolítanunk ahhoz, hogy elvarrjuk az elvarratlan szálakat az életünkben?
Ha a helyzet nem így áll, reaktívvá válunk proaktív helyett, és valószínűleg nőni fog a ránk nehezedő belső nyomás. Ha viszont megvan ez a listánk, és bízunk abban, hogy szerepel rajta minden elvégzendő hívás, könnyebben működhetünk a saját „zónánkban”.
2. Munkavégzés és az elvégzendő munka meghatározása: Ha nem akarunk ötszáz e-maillel foglalkozni, hogy kiderítsük, milyen üzenetet hordoznak, és mit kell tennünk velük kapcsolatban, energiánkat közvetlenül az iroda és a környezetünk fogja beszippantani. Cselekedeteink valószínűleg az elkötelezettség helyett az elkerülésből fognak fakadni. Ha feldolgozzuk és elküldjük az e-maileket, mert úgy érezzük, „meg kell tisztítanunk a fedélzetet” annak érdekében, hogy figyelmünk felszabaduljon valami másra, akkor jól haladnak majd a dolgok.
3. Az elkötelezettség többféle horizontja: Ha még nem kerítettünk sort a megfelelő megbeszélésre főnökünkkel, házastársunkkal vagy partnerünkkel, pedig tudjuk, hogy az életünkben és a karrierünkben beállt változások miatt ezt meg kell tennünk, hiszen érezzük, hogy ezekre a változásokra kell figyelnünk, szakmai, lelki vagy spirituális értelemben a zsugorodás bizonyos szintjét tapasztaljuk majd a gyarapodás helyett. Ha viszont valóban megfelelően kezeljük az önmagunkkal és másokkal folytatott párbeszédnek ezeket a szintjeit, energikus és kiegyensúlyozott fókusz lesz a jutalmunk.
GONDOLJUK ÁT!
• Mit tennénk, ha ma a munkahelyünkön felszabadulna harminc percünk? Felkészültünk arra, hogy ilyen lehetőségünk adódik?
• Milyen párbeszédek és milyen témában esedékesek vagy maradnak el egy ideje az életünkben?
A fenti cikk David Allen Bármire készen – GTD című könyvének szerkesztett részlete.
Hogyan enyhítsünk a túlterheltségen a mindennapi stressz szorításában? Miért nem jó, ha egyszerre sok mindent igyekszünk fejben tartani? Hogyan akadályozhatjuk meg a kiégést? Többek között ez is kiderül a könyvből, amelyet itt rendelhet meg kedvezménnyel.