Bumeránghatás

A bumerángeffektus (angolul ebben a szövegkörnyezetben: backlash effect) kifejezés jól érzékelteti azt a pillanatot, amikor egy terv visszafelé sül el, és az akció egyenesen árt annak, aki kezdeményezte. A karaktergyilkosság esetében persze inkább a szabályt erősítő kivételnek tekinthető az olyan eset, amikor a tervezőjére/kivitelezőjére hull vissza a negatív hatás. Ennek kockázatával ugyanakkor számolni kell.

A bumeránghatás jelenséget 1953-ban írták le először. Ennek lényege, hogy a negatív üzenet a „támogatott” félre, vagyis a küldőre hat vissza, dühöt vált ki, és végezetül az ő népszerűségét csökkenti. Kimutatták, hogy a szóban forgó effektus kialakulását nemcsak az érzelmek és a hangnem, hanem az is befolyásolja, hogy a negatív tartalom milyen környezetben jelenik meg.

Ezek alapján kijelenthető, hogy amennyiben az üzenet idomul a környezetéhez, akkor a hatás erősebb lesz. Ellenben, ha a körülötte lévő üzenetek többségükben pozitív üzenetek, úgy a negatív, ha nem elég hiteles, visszaüthet.

Áldozatszindróma

A bumerángeffektus melletti másik nagy buktató az áldozatszindróma. Ez akkor alakul ki, amikor a negatív üzenetet a befogadók igazságtalannak, túlzónak vagy nagyon bántónak találják, és emiatt megsajnálják a megtámadott félt. A szimpátia további pozitív érzelmeket vált ki a befogadókból, mindez pedig végső soron népszerűségnövekedést hozhat a megtámadott félnek.

Kanadában az 1993-as választásokon a Liberális Párt vezetője, Jean Chrétien, aki egy súlyos betegség következtében féloldali arcbénulásban szenvedett, végső soron haszonélvezője lett egy nemtelen támadásnak. A Progresszív Konzervatív Párt olyan képmontázst állított össze, amelyen a miniszterelnöki posztért induló Chrétien rendkívül előnytelen beállításokban látható, a képaláírás pedig arra utalt, hogy egy ilyen állapotban lévő ember vajon alkalmas-e az ország vezetésére.

A fizikai állapot, a betegség kigúnyolása azonban szimpátiát ébresztett a választókban, és a liberálisok minden várakozást felülmúlóan szerepeltek ezen a választáson.

Páros összehasonlítás, sárdobálás

A karaktergyilkos vesztét okozhatja még a párosösszehasonlítás-effektus. Ilyenkor, ahelyett, hogy a megtámadottra negatívan, míg a támogatott megítélésére pozitív módon hatna a hirdetés, mindkét fél negatív elbírálás alá esik. Ebben az esetben a választók sárdobálásnak érzékelik a politikai küzdelmet, és nem mérlegelik, hogy kitől milyen üzenet érkezik, hanem egyformán „büntetik” mindkét résztvevőt. A riválisoknak egyaránt csökkenhet a népszerűsége, a legvalószínűbb következmény pedig a választási részvételi hajlandóság drasztikus visszaesése.

A páros összehasonlítás olyankor is kapóra jöhet, amikor egy botlást olyanok kérnek vehemensen számon, akik részéről nem hiteles az erkölcsi magasságok emlegetése. Ezt a közvélemény képmutató, álszent hozzáállásnak tekinti, és rögtön bünteti is. Bill Clinton szexbotránya után a Hustler félpornó magazin kiadója, Larry Flynt egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki a Republikánus Párt képviselőinek hasonló botrányáról információt szolgáltat. A partizánakciónak Bob Livingston esett áldozatul, aki épp házelnöknek készült volna a republikánusok színeiben.

A kölcsönös, vagy kölcsönösnek megélt sárdobálás végeredményben kedvezőtlenül hat a demokratikus választási folyamatokra, a választás erkölcsi megítélésére is. A közvélemény a teljesen fékevesztett széthúzást rosszul viseli, és inkább kizárja életéből az örökké veszekedő feleket, hiszen rendszerint alig várja, hogy lezáruljon a közéletnek ez a szakasza, és minden visszatérjen a normális kerékvágásba.

Értelmezési verseny

Ez az a jelenség, amikor az egymással szemben álló felek ugyanarról az eseményről más-más nyelvi megjelöléssel beszélnek, és így próbálják a számukra kedvezőbb narratívát a közbeszédbe erőltetni. (Például „munkanélküli-segély” helyett „álláskeresési támogatásról” beszélnek.)

A szómágia mellett megjelenhet a „képmágia” is, ez történt például a második világháború egyik legvészterhesebb évében, 1940-ben Winston Churchill egyik fotójával. A képen a világháború brit miniszterelnöke egy amerikai gyártmányú gépfegyvert ragad ki egy brit katona kezéből és azzal pózol, mintha parti őrségben venne részt. A fotót a német propaganda azzal tálalta, hogy a háborús bűnös Churchill óriási szivarral a szájában, keménykalapban, csokornyakkendőben ugyanolyan fegyverrel hadonászik, mint a század legnagyobb amerikai gengsztere, Al Capone.

A brit propaganda sem volt rest, ők a fotót (a háttérben látható katonák kiretusálásával) a furcsa, civil öltözetű miniszterelnök rettenthetetlen bátorságának és elszántságának bizonyítékául használták széles körben. A fotó végül a brit ellenállás emblematikus képe lett.

Az emberi hatás

HVG Könyvek

Az együttérzés akkor is fellép, ha az áldozatot olyasmivel akarják lejáratni, amit nem követett el, vagy ha a bűne kisebb, mint amekkora „vendetta” folyamatban van ellene. A túltolt verbális lincselés, a már a szekunder szégyen érzetét kiváltó lejárató akciók empátiát ébreszthetnek az áldozat iránt, ahogyan a sokgólos hátrányban lévő, emberhátrányban játszó gyengébb csapatnak is sokan szorítanak a világbajnokságon.

Egy kutatás szerint George W. Bush 2004-es újraválasztását is segítette, hogy olyan sokan és olyan sokféle módon támadták, hogy a közvélemény már nem
akart és tudott többet befogadni, rengetegen elengedték a fülük mellett az egyébként mégoly jogos bírálatokat.

A felmérések szerint egyébként győzelemre álló Horn Gyula választási esélyein is minden bizonnyal tovább javított az 1994-ben elszenvedett furcsa baleset, amelynek következtében a kampányhajrában egy jellegzetes orvosi gerinc-fej támasztékkal – a köznyelvben és általa is koronának nevezett eszközzel – jelent meg. Bizonyos értelemben ez a megsajnálás, együttérzés segítette a miniszterelnöki székbe Medgyessy Pétert is, aki derekasan helytállt az Orbán Viktorral szembeni miniszterelnökjelölti vitában, jóllehet retorikai képességei meg sem közelítették a regnáló miniszterelnökét.

Hasonló elven hatott egy másik nyilvános vita 2016-ban az Egyesült Államokban, amikor még több republikánus elnökjelölt volt versenyben, többek között a későbbi befutó Donald Trump is, de az az este még nem róla szólt. A vita Marco Rubio és Chris Christie csörtéje miatt lett emlékezetes: utóbbi ugyanis – teljes joggal – azzal támadta a jóképű, de szerény képességű Rubiót, hogy semmi másra nem képes, mint huszonöt másodperces, előre betanult kinyilatkoztatásokat ismételgetni, és ennél többet várnának egy reménybeli elnöktől. Rubio erre – a vádat bizonyítva – újra ismételgetni kezdte a korábban már felmondott leckéjét, miközben zavartan mosolygott. Christie tort ült ugyan, kiejtette a versenyből egyik ellenfelét, de mint kiderült, saját magát is: az emberek nem akartak azonosulni egy felsőbbrendűségét fitogtató, intelligens, de rosszhiszemű elnökjelölttel.

Az okos emberek sokszor arrogánsnak tűnnek, a tévedhetetlenségük nehezen szerethetővé teszi őket – az emberek jobban szeretnek olyanokkal azonosulni, akik kicsit hétköznapibbak, emberibbek, és olykor tévednek is.

A fenti cikk Bőhm Kornél Karaktergyilkosság című könyvének szerkesztett részlete. A kötetből nemcsak a karaktergyilkosság hatásmechanizmusát ismerhetjük meg, hanem azt is, hogyan lehet hatékonyan küzdeni a lejáratás ellen. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.