Helen Russell brit írónő új könyvében 30 nemzet boldogságreceptjét mutatja be, abban segítve az olvasót, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbbet az örömteli mindennapokhoz. Sorozatunk negyedik részében a brazilok saudade életfelfogását mutatjuk be.
Brazíliának, a karnevál és a futball országának saját szava van a boldogság hiányára: a saudade által meghatározott érzés alapvető emberi élmény. Ahogy a filozófus, Kierkegaard naplójában megfogalmazza:
„A gyásznak és a bánatnak is vannak erényei”.
Az Új-dél-walesi Egyetem kutatói szerint a szomorúság javítja a megfigyelőképességet, kitartóbbá tesz és nagylelkűségre ösztönöz. A legtöbben egyfajta keserédes örömet találunk a melankóliában – például amiko régi fotókat nézegetünk, vagy ha valaki, aki fontos volt nekünk, hiányzik. A bánatot csak úgy kerülhetjük el teljesen, ha elkerüljük az életet – és csak akkor értékeljük a fényt, ha megtapasztaltuk a sötétséget.
A saudade kifejezés – amely szorosan kötődik a portugál birodalom felemelkedéséhez és bukásához – eredetileg azok fájdalmát fejezte ki, akiknek a hozzátartozói hosszú útra indultak, és az otthon maradók úgy érezték, hiányzik valami az életükből. Brazíliában azonban a saudade már inkább az e különös vidékre újonnan – sokszor akaratuk ellenére – érkezők érzéseit jeleníti meg. A saudade emellett sokszor azt is jelenti, hogy amire nosztalgiával gondolunk, soha többé nem ismétlődik már meg.
A saudade számos művészt megihletett az idők során. Legjellegzetesebb ábrázolási módjai: a tengert kémlelő apa, aki nem tudja, visszajön-e valaha a fia; a talpig feketébe öltözött özvegy, akinek a szerelme a tengeren veszett; félárván felnövő gyerekek, akiknek az apját deportálták.
Máig heves vita zajlik arról, hogy a saudade brazil vagy portugál tulajdon-e, de a földrajzi kiterjedtség és a szenvedés mértékében Brazília kerül ki győztesen. A brazil népességet zömében egykori portugál telepesek és az afrikai rabszolgák leszármazottjai teszik ki, ennek megfelelően Brazília történelme zűrös és szenvedéssel teli. Miután a 19. században betiltották a rabszolgatartást, az anyagi nehézségek miatt sokan otthonaik és szeretteik elhagyására kényszerültek.
A több évszázadnyi nélkülözés során a saudade annyira beleivódott a brazil néplélekbe, hogy saját napja is van. A Dia da Saudade-t minden év január 30-án rendezik meg, amikor is a helyiek nosztalgikus zenét hallgatnak a saudade érzésről, illetve az azt kiváltó személyekről vagy helyszínekről szóló verseket és történeteket osztanak meg egymással.
A pszichológusok is elismerik, hogy vannak előnyei is ennek a gondolkodásmódnak. Egészséges, ha elfogadjuk, hogy a szomorúság hozzátartozik a valósághoz, és rendben van, ha épp nem vagyunk jól; segít megbarátkozni a ténnyel, hogy bizonyos fokú szenvedés az életünk velejárója, és túl fogjuk élni. Ez nem jelenti azt, hogy közönyösek vagyunk – gyászolhatunk, átérezhetjük teljes egészében a saudade-t, aztán továbbléphetünk.
A saudade segít abban, hogy hálás legyél mindazért, amid van – és tudatosítja benned, hogy egy szempillantás alatt elveszíthetsz bármit. A boldogságnak ezt a megközelítését már vagy ezer éve ismerjük: a sztoikus filozófus, Seneca azt tanácsolta, rendszeresen képzeljük el, hogy mindent elveszítünk, így megtanuljuk értékelni azt, amink van.
Brazíliában igen súlyos probléma a korrupció. Emellett hosszú a munkaidő, nagy a társadalmi egyenlőtlenség és magas a munkanélküliség – az emberek hamar megtanulják, hogy kevésnek is tudjanak örülni. A saudade úgy hangzik, mint egy szerelmes levél, amit a veszteségeinkhez írtunk: lassítás, hogy a felszínen maradjunk, és lehetőség, hogy megemlékezzünk mindenről, ami fontos számunkra.
Hiányzik a nagyapám. És hiányzik egy régi barátom is, akihez már soha többé nem lehetek olyan közel, mint szeretném. Mindkettő fáj. De hálás vagyok, amiért az életem részei voltak addig, amíg lehetett. Most legszívesebben meg is siratnám őket egy kicsit. Aztán ki tudja, lehet, hogy utána táncolni lesz kedvem.
A fenti cikk Helen Russell Boldogságatlasz című könyvének szerkesztett részlete.
Állandóan gürcöl, nincs ideje magára, és még csak nem is élvezi a munkát? Helen Russell – az Egy év a világ legboldogabb országában szerzője – új könyvében feltárja 30 nemzet boldogságreceptjét, és segít megtalálni a legmegfelelőbbet az örömteli mindennapokhoz. A Boldogságatlaszt itt rendelheti meg kedvezménnyel.