Honnan tudhatjuk, hogy egy prezentáció, egy állásinterjú vagy egy randevú jól sikerült? Általában érezni szoktuk... De tudhatjuk-e igazán?
Egy randevú sikerességének elemzése elég bonyolult számításokat igényelne: számszerűsítenünk kellene, hogy éreztük magunkat, a másik hogy érezte magát, mit vártunk a találkozástól, és így tovább. Lehetetlen feladat.
Mint Laurie Santosnak, a Yale oktatójának zseniális előadásából kiderül, agyunk ezt a problémát egy egyszerű stratégia segítségével oldja meg: amikor visszaemlékezünk egy eseményre, a legnagyobb részét figyelmen kívül hagyjuk. Valójában mindössze két apró szeletet tartunk számon az értékelés szempontjából:
1. a csúcsot – vagyis a legszélsőségesebb élményt (legyen az jó vagy rossz);
2. és a végét – hogy a vége felé jobb vagy rosszabb lett-e.
Ez a csúcs-vég szabály, amelyet a közgazdasági Nobel-díjas Daniel Kahneman és társai dolgoztak ki 1993-ban.
Hogyan használhatjuk a mindennapi életben?
A csúcs-vég szabály útmutatást ad, hogyan tehetünk egy élményt különlegessé. Sokszor túlságosan is azzal vagyunk elfoglalva, hogy milyen az emberek első benyomása rólunk. Félünk, hogy a kinézetünk vagy az első mondataink alapján fognak megítélni minket.
Ennek alapja a híres mondás: „Az első benyomás tartós.” Ez igaz is: egy emberről alkotott véleményünket befolyásolja, hogy mit hallottunk róla először; az első megajánlott ár képezi a tárgyalás alapját – és így tovább. Ez a horgonyhatás.
De talán inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy esetleg csak egy esélyünk van valakiben tartós, mély benyomást kialakítani. Ez a tartós benyomás viszont nem feltétlenül az első – inkább az utolsó. (Egyébként ez az oka annak, hogy beszippantanak minket a tévésorozatok: mindig a legizgalmasabb résznél hagyják abba az epizódokat.)
Ha tehát kommunikációról van szó, természetesen fontos az is, hogyan kezdünk egy megbeszélést (milyen alaphangot adunk meg, hogyan törjük meg a jeget) – de Kahneman kutatása alapján talán inkább arra kellene összpontosítanunk, hogyan fejezzük be.
A fenti cikk Mikael Krogerus és Roman Tchappeler 44 kommunikációs modell című könyvének szerkesztett részlete.
Hogyan fejezzük ki magunkat úgy, hogy megértsenek? Miért értelmezzük különbözőképpen ugyanazokat az üzeneteket? Hogyan adjunk visszajelzéseket? A szerzőpáros új könyvében bemutatja a legfontosabb kommunikációs elméleteteket, és a bonyolultabb modelleket is szórakoztató ábrákkal szemlélteti. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.