A Kis kedvencek és híres gazdáik című könyv világhírű tudósok, képzőművészek és írók házi kedvenceit mutatja be. A cikksorozat második részben három további érdekes párost mutatunk be.
Freud és Yofi
Sigmund Freud osztrák ideggyógyász egyes mentális és viselkedési problémák eredetét kutatta, és kifejlesztette a tudattalan okok feltárásán alapuló elméletét, a pszichoanalízist. Hetvenéves korában, amikor már elismert orvos volt, és úgy hitte, szinte mindent tud az emberi elméről, rájött, hogy a kutyák jótékony hatással vannak az ember egészségére.
Yofi (héberül szépség), a csodálatos, vöröses bundájú, oroszlánszerű csaucsau volt Freud legkülönlegesebb házi kedvence. A domináns viselkedésű szuka annyira féltékeny volt Lun nevű testvérére, Freud másik kutyájára, hogy a pszichoanalitikus végül kénytelen volt visszaadni a tenyésztőnek, hogy megvédje Yofitól. Így 1930-tól ő lett a ház királynője… a rendelőben pedig Freud asszisztensnője.
Freud – mint jó kutató – megfigyelte, hogy a kutya jelzi a páciensek érzelmeit, amikor körbeszimatolja őket. Ha például szorongást érzékelt egy betegnél, morogva behúzódott az íróasztal alá. A terápia alatt fontos volt, hogy a páciensek ellazuljanak, ezért a doktor egy díványra fektette őket. Azt tapasztalta, hogy amikor Yofi összegömbölyödve hevert mellettük a földön, a kutya légzése megnyugtatta őket, és őszintébben válaszoltak a kérdéseire. Ez a „szakmai” együttműködés hét évig tartott.
Yofi 1937-ben, egy operációt követően pusztult el. A kutya elvesztése mély fájdalmat okozott a lélekelemzés atyjának. Az emberi viselkedés kutatójaként megfigyelte, hogy a kutyák már farkuk puszta csóválásával pozitív érzéseket váltanak ki az emberekből. Egy alkalommal ezt mondta:
„A kutyák olyanok, mint az emberek, csak jobbak.”
Einstein és Bibo
A német fizikus félénk, de határozott egyéniségű gyerek volt, és jól tanult, leszámítva, hogy – egy széles körben elterjedt, ám megcáfolt történet szerint – olykor meg is bukott. Kutatásai elismeréseként 1921-ben elnyerte a fizikai Nobel-díjat, tudományos felfedezései pedig világhírűvé tették. A náci hatalomátvétel miatt azonban kénytelen volt elhagyni Németországot, és az Egyesült Államokba távozott.
A világhírű fizikust csak Chico nevű kutyája és macskája, Tiger kezelte normális emberként. Chicóról, akit nagyon intelligensnek tartott, ezt mondta:
„Sajnál engem, mert sok levelet kapok. Ezért próbálja megharapni a postást.”
Hetvenötödik születésnapjára egy halom ajándékot és gratulációt kapott, és amikor kibontotta az egyik postacsomagot, egy papagájt talált benne. Néhány nap múlva észrevette, hogy a kis állat, akit Bibónak nevezett el, nagyon levert. Nem meglepő, hiszen nagy lelki megrázkódtatással járó kalandnak tették ki a madarat. Kinek juthatott eszébe, hogy csomagban küldjön papagájt?
A szegény kis Bibo még enni sem akart. Megsajnálva búslakodó madarát, Einstein napokon át türelmesen a kezéből etette, mi több, az az ötlete támadt, hogy semmi nem lehet alkalmasabb papagája felvidítására, mint a viccei. Nem arról van szó, hogy Bibo bármit is értett volna ezekből, de új gazdája figyelmessége és jellegzetes kacaja lélekgyógyító kúraként hatott. Einstein ismét bebizonyította, hogy a legjobban a problémamegoldást szereti, legyen szó a világegyetemről, a fényről vagy akár a házi kedvenceiről.
Dalí és Babou
Salvador Dalí katalán művész szokatlan, álomszerű képein rovarlábakon lépkedő elefántokat, halszájból kiugró tigriseket festett. A többi szürrealista művészhez hasonlóan ő is arra törekedett, hogy festményeivel meghökkentse a nézőt, ami illett is excentrikus személyiségéhez. Imádta, ha feltűnést kelthetett, ami nem is volt olyan nehéz, ha számításba vesszük, hogy pórázon sétáltatta Babou nevű ocelotját, amelyet később odaajándékozott személyi titkárának, John Moore kapitánynak.
Babou egy – dél-amerikai trópusi erdőkből származó – kis párducmacska volt, és Dalí mindig szívesen állt kamerák elé vele. Ha egy könyvkiadóhoz ment, az asztalra fektette kedvencét, sőt étterembe is járt vele, és olyankor maga mellé ültette. Egy alkalommal az egyik hölgyvendég nagyon megijedt, mire a festő azzal nyugtatta meg, hogy csak egy házi macska, ő festette tele pötytyökkel.
Babou igyekezett háziállatként viselkedni, vad természetét azonban nem mindig tudta leplezni. Párizsi hotelszobájukban a szőnyegeken és a bútorokon köszörülte mancsait, és noha levágták a körmeit, sok kárt okozott. Míg Dalí álma talán az volt, hogy gazdagságban éljen, egy ocelot nem vágyott a selyemkanapéra, és kénytelen volt azzal beérni, hogy hébe-hóba kiszökött, és a hotelban kószálva pánikot keltett.
Amikor az 1980-as években Dalí lemondott Moore kapitány szolgálatairól, az egykori katonatiszt magával vitte a festő állatait, és több fénykép már nem készült Dalíról és Babouról.
A fenti cikk a Kis kedvencek és híres gazdáik című könyv szerkesztett részlete. A kiadvány elmeséli, milyen kötelékek szövődtek világhírű tudósok, képzőművészek, írók, költők és e kivételes teremtmények között. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.