Dr. dr. hc. Király Béla nyugállományú vezérezredes, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia egykori parancsnoka, az 1956-i Nemzetőrség főparancsnoka, több egyetem díszdoktora, akadémikus – egészségének és nem utolsósorban katonaszerencséjének köszönhetően – nagyszerű és teljes életet élhet(ett). Erről a jó kilenc évtizedes életívről számol be az „Amire nincs ige” című, ma bemutatott önéletrajzi munkájában, amely egyúttal korrajz és történelemkönyv is.

«Emlékezetből írtam, alapja a sajnos, hiányos naplóm és gazdag személyes archívumom – mondta el a szálfa termetű tudós tábornok. – Azért, hogy a lehető legtökéletesebb legyen a mű, egy sor lábjegyzettel is elláttam – lám, ezzel is kirí a szokásos autobiográfiák sorából. Felkértem egyúttal a magyar nyelv ifjú tanárait, szerkesztőket, történészeket is, hogy segítsenek. Korrigálják mindazt, amiben netán téved az emlékezetem, elvégre a sztori a Titanic katasztrófájának napján kezdődik… Ne lepődjenek meg: aznap, 1912. április 14-én születtem Kaposvárott. És Illyés Gyula szavaival élve: „…olyanokat éltünk meg, amire ma sincs ige”.»

Mi volt mindez? Fölsorolni is hosszú: az I. világháború, az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlása, vörös és fehérterror, Trianon, király nélküli magyar királyság, katonatiszti pálya, numerus clausus, fasizmus, népirtás, II. világháború, üldözöttek százainak megmentése és Kőszeg ostromának megakadályozása, hadifogság, II. Magyar Köztársaság, a hadsereg újjászervezése, fényes katonai karrier és ávósbörtön, 56-os forradalom és szabadságharc, a Nemzetőrség főparancsnoka, kényszerű választás a megtorlás kezdetén halál és emigráció között, amerikai állampolgárság, tudományos kutatói-oktatói pálya és a magyar ügy lankadatlan képviselete. Aztán jött a III. Magyar Köztársaság, a hazatérés, politikusi szereplés népképviselőként, reformot sürgető sokcsillagos tábornokként, Yad Vasem-i „igaz emberként”.

Király Bélaként.

Engedtessék meg e sorok írójának, hogy néhány órával dr. Király Béla könyvének kézbe vétele után ne kelljen se ismertetőt, se tárgyilagos méltatást írni a jó 400 oldalas visszaemlékezés-kötetről. Lehetetlenség, ráadásul felelőtlenség lenne ilyesmire vállalkozni. Annál sokkalta értékesebb műről van szó: olvasmányos-hiteles adalékról hazánk és népei 20. századi hányattatásainak, reményeinek megörökítéséről.

Végezetül egy szép idézet a műből. A szerzőt amerikai egyetemi tanári éveiben két kiváló tanítványa, egy zsidó lány meg egy fiú arra kérte, hogy adjon tanácsot nekik egybekelésük előtt:

„Életre szóló tanácsot kértetek tőlem Azzal kell kezdenem, melyek az én életelveim Az embert a hit különbözteti meg a többi lénytől. De a hitvallásbeli különbségeknek nem szabad elválasztó fallá válniuk. Ezen túl, szerintem, három összetevő eleme van a kiegyensúlyozott emberi életnek, ezek szabályozzák az én életemet is. Az egyik a szeretet, ha akarjátok, szerelem, ami azonban nemcsak az élettársra és a családtagokra vonatkozik, hanem minden embertársra. A másik a munka. Különösen, ha olyan küldetést sikerül választani, amelyet örömmel teljesít is az ember: ekkor szerencsés és sikeres lehet egész életében. Végül a harmadik a humorérzék. Tudni kell kacagni saját balgaságunkon, de másokat nem szabad nevetség tárgyává tenni. Én ezekre az elvekre építettem az életemet. Azt nem tudom megmondani, hogy boldog vagyok-e, ahhoz túl sok megpróbáltatás ért, azt azonban elmondhatom: elégedett vagyok az életemmel.”

Kapcsolódó oldal:
Király Béla: Amire nincs ige