2010. október. 04. 12:04 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 04. 12:44 Hírek

Robert Geoffrey Edwards kapta az orvosi-élettani Nobel-díjat

Robert Geoffrey Edwards brit tudósnak ítélték oda az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.

A tudós a szervezeten kívüli megtermékenyítés módszerének fejlesztésért kapta a díjat - jelentette be hétfőn a svéd Karolinska Intézet Stockholmban. Az illetékes bizottság indoklása szerint a brit kutató munkája vezetett el az első "lombikbébi" megszületéséhez.

A 85 éves Edwards a legmagasabb orvostudományi elismeréssel 10 millió svéd koronát (mintegy 300 millió forintot) is kap."Eredményei tették lehetővé a terméketlenség kezelését, amely orvosi állapot az emberiség jelentős részét, az összes pár több mint 10 százalékát érinti világszerte" - áll az intézet közleményében.

Az első lombikbébi 1978-as megszületése óta az Edwards és a néhai Patrick Steptoe által kidolgozott technikáknak köszönhetően mintegy négymillió gyerek született világszerte. Az egyházak, a kormányok és a média egyes képviselőinek ellenzése, valamint a tudományos életbeli kollégák szkepticizmusa dacára haladt előre tevékenységével a kutatópáros.

1968-ban Edwards és Steptoe módszereket dolgozott ki arra, miként lehet a testen kívül megtermékenyíteni a petesejtet. A Cambridge-i Egyetemen tevékenykedve 1972-ben kezdtek el embriókat visszaültetni terméketlen anyák méhébe. Számos terhesség azonban spontán abortusszal zárult, mint később rájöttek, a megfelelő hormonkezelés hiányosságai miatt.

1977-ben új eljárást próbáltak ki, amelyben nem alkalmaztak hormonkezelést, ehelyett a pontos időzítésre alapozták a módszert. A következő évben, július 25-én megszületett Louise Brown, az első lombikbébi.

Edwards és Steptoe 1980-ban Cambridge-ben megalapította az első termékenységi, IVF-klinikát. Hamarosan lombikbabák ezrei születtek Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és a világ számos országában.

Edwards szóvivője közölte, a tudós most túl beteg ahhoz, hogy nyilatkozzon, és eddigi életében is többnyire kerülte a reflektorfényt.
   
A kitüntetett 2001-ben megkapta a Lasker-díjat a klinikai orvosi kutatások területén. A kitüntetést hagyományosan a Nobel-díj előszobájának tekintik.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.