Évtizedek óta a legfontosabb szavazásnak tartják Törökországban a vasárnapi voksolást, ahol a felmérések szerint a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) győz. Az újabb diadal azt jelentené, hogy a hivatalosan világi köztársaságban az iszlamista gyökerű párt marad hatalmon, és a kormányfői és parlamenti elnöki poszt mellett az államfőit is megszerezheti. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök éppen azért hozta előre őszről a választást, mert a hadsereg vezette világi elit megakadályozta, hogy parlamenti többségével az AKP Abdullah Gül külügyminisztert válassza államfővé (HVG, 2007. május 5.).

Az alkotmányos válság így elvben megoldódhat, de kérdés, eltűri-e az iszlamizálódás veszélyével riogató hadsereg, hogy AKP-politikus legyen az államfő. Bár a párt állítólag megállapodott világi ellenzékével, a Republikánus Néppárttal, hogy közösen jelölnek államfőt, a kormány választási reformjai között szerepel a közvetlen elnökválasztás is, amelyen a népszerű Gül valószínűleg nyerne.

Az AKP és vezetőinek kedveltségében meghatározó, hogy a 2002-es kormányalakítás óta bevezetett reformok sikeresek. A gazdaság robog, az infláció lassul, a külföldi befektetések nőnek, a privatizációs bevétel pedig eléri a 30 milliárd dollárt. Leginkább a piacgazdaság hívének számító 56 éves Gül testesíti meg az iszlamista politikusok új nemzedékét, amelynek tagjai egyetemet végzettek, Nyugaton is dolgoztak, folyékonyan beszélnek nyelveket, és hisznek a demokráciában, az emberi jogokban. Ezeket az értékeket elfogadva Erdogan - az európai kereszténydemokrata politikai erők nyomán - muszlimdemokrata pártnak nevezi az AKP-t.

Növeli népszerűségüket, hogy Gül és vezetőtársai vallásosak, csakúgy, mint a 72 milliós lakosság jelentős, főként vidéken élő vagy a prosperáló városokba emigráló, de e hagyományokat ápoló tömegei. Az AKP megítélése mégsem egyértelmű. A párt síkraszáll például a nők jogaiért - és elítéli az ország keleti részén még ma is előforduló, a nők sérelmére elkövetett becsületbeli gyilkosságokat -, zászlajára tűzte az európai demokratikus értékeket, így sokak számára modern, mérsékelt erő. Ám amikor polgármesterei alkoholtilalmat vezetnek be, vagy megkísérlik a nők és férfiak szegregációját a tömegközlekedésben, akkor a városi világi lakosság számára máris ijesztő iszlamista párt az AKP.

A szekuláris elit főként az AKP-politikusok múltja miatt tart attól, hogy a közjogi hatalom valamennyi bástyáját elfoglaló párt még nagyobb elánnal folytatná a világiak szerint az utóbbi öt évben csendben zajló iszlamista forradalmat. Gül például tagja volt az AKP egyik elődjének, a Jólét Pártnak, és tanácsadóként szolgálta az ország első iszlamista miniszterelnökét, Necmettin Erbakant, aki a régi vágású iszlamisták prototípusa. Erbakan keresztény klubként bélyegezte meg az EU-t, kikelt a cionizmus ellen, és Irán felé orientálódott. A hadsereg - negyedszer avatkozva be a politikába - 1997-ben le is mondatta.

A katonák és az elkötelezett világiak nem hisznek Gül és Erdogan színeváltozásában, aminek az utóbbi hetekben több városban is szervezett, milliós nagyságrendű tüntetéseken adtak nyomatékot. A baljós jelek között említik például, hogy az állami televízió azért állt el a Micimackó rajzfilm sugárzásától, mert Malacka karakterét sértőnek vélte a disznóhústól elvben tiltott muszlimok számára. Erdogan rémületbe kergette a világiakat azzal, hogy a kamatot tiltó iszlamista pénzügyekben jártas szakembert akart a központi bank élére állítani, büntetőjogi kategóriaként határozta volna meg a házasságtörést, és megkísérelte megszüntetni a női fejkendő viselésének tilalmát a közhivatalokban.

Az AKP vezetői főként az államból élő, régi baloldal és a gazdaság fellendüléséből profitáló új, vallásos középosztály közti hatalmi harc részének tekintik a világiak riogatását. Török elemzők szerint azonban ennél többről van szó. Az Ottomán Birodalom romjain 1923-ban Kemal Atatürk által létrehozott modern török köztársaság alappillére az állam és az iszlám könyörtelen szétválasztása. Mintha maga a szekularizáció vált volna vallássá - mutatott rá nemrég Omer Taspinar török szakértő a londoni Financial Times napilapnak -, amely lassan már a demokráciánál is fontosabb. Mások szerint ugyanakkor kétségtelenül erősödik a muszlim identitás, igaz, a radikális iszlám elleni küzdelem a köztársaság alapítása óta tart.

KERESZTES IMRE