Menjetek a francba - ez volt a legenyhébb szitok, amit a tallinni szovjet felszabadítási emlékműnél múlt szombaton összegyűlt orosz fiatalok üvöltöztek az arra autózó észteknek, akik hasonlóan durva hangnemben jelezték nemtetszésüket, amiért az orosz zászlót lobogtató tömeg hangosan ünnepelte az észt fociválogatott elleni 2:0-s győzelmet. Az észteket leginkább az dühítette fel, hogy a belvárosi téren összesereglett oroszok - helyiek és a meccsre a szomszéd országból érkezett szurkolók vállvetve - a "Dicsőség Oroszországnak" jelszót skandálták. Minden jel szerint emlékeztetni akarták a szobor eltávolítására készülő észteket: az ország alig több mint másfél évtizede még a Szovjetunió része volt. A félelmekkel ellentétben végül békés hangulatú észt-orosz focimeccs is részben a bronzkatona sorsa miatti viszály jegyében telt: az orosz szurkolók legnagyobb transzparensén az "El a kezekkel a felszabadítótól" jelszó állt, s a pályán elért győzelmet a diadal- és vodkamámorban úszó drukkerek az észtek feletti általános diadalként ünnepelték.

A szovjet múlt iránti nosztalgiát bizonyító akcióra sokan minden bizonnyal előre készültek, az észt vámosok legalábbis tucatszám kobozták el a határon az Oroszországból érkezett szurkolóktól a CCCP feliratú vörös pólókat. Észtországban ugyanis a kommunista és fasiszta jelképek mellett a megszűnt államok szimbólumainak a viselését is törvény tiltja.

A tallinniak által csak bronzkatonaként emlegetett szovjet hősi emlékmű körül az utóbbi hetekben folyamatos a mozgolódás. Miután az észt parlament még a márciusi parlamenti választások előtt elfogadta a szovjet megszállás évtizedeire emlékeztető kompozíció lebontását lehetővé tevő törvényt, a helyi oroszok testükkel védik a teret, éjszaka pedig önkéntes őrjárat kering a szobor körül. "Ezek mind fasiszták. Miközben le akarják rombolni az emlékművet, a nácikkal harcoló észt SS-katonákat dicsőítik. De majd megjárják, rájuk irányítjuk a rakétáinkat" - közölte véleményét sommásan a HVG-vel a 40-es éveinek végén járó Bogdan, aki orosz kisebbségiként évtizedek óta Észtországban él. Az éjjeli őrjárat egy másik tagja, Vlagyimir visszafogottabban fogalmazott. Szerinte elfogadhatatlan, hogy az észtek meg akarják alázni a fasisztákat legyőző szovjet hadsereget, amelynek tagjaként az ő édesapja is eljutott az akkor német kézen lévő Königsbergig, a mai Kalinyingrádig. "Amikor idejönnek az észt nacionalisták - magyarázta Vlagyimir -, hogy megrongálják az emlékművet, a közeli őrsön szolgáló rendőrök csak fél órával később jelennek meg. De mi, ha kell, minden eszközzel megvédjük a szobrot." A bronzkatonát őrző oroszok azt is hangsúlyozták, a vitának annyi haszna lehet, hogy az orosz közösség talán belátja: csak összefogással, az eddigi passzivitás feladásával védheti meg érdekeit.

A kedélyeket tovább borzolta, hogy a múlt héten Tallinnban hivatalosan is bejelentették: megkezdik az előkészületeket a bronzkatona közelében eltemetett szovjet katonák maradványainak áthelyezéséhez. Bár a téren ennek egyelőre nincs nyoma, az oroszok kettőzött erővel őrzik a környéket, s Szergej Lavrosz orosz külügyminiszter ismét az EU segítségét kérte a szerinte a második világháború következményeinek felülvizsgálatán munkálkodó észtek megfékezéséhez.

A szoborügy csak egyik jele az észtek és az 1,3 milliós lakosság több mint negyedét alkotó oroszok közti viszálynak. Változatlanul megoldatlan ugyanis a mintegy 350 ezres orosz közösség helyzete. Az észt állampolgárságot csak harmaduk szerezte meg, a többiek vagy hontalanok, vagy Oroszország polgárai. A két nemzeti közösség képviselői abban egyetértenek ugyan, hogy a hétköznapokban - a politikai kérdéseket leszámítva - alig van súrlódás, és az oroszok szabadon használhatják anyanyelvüket, ám az észtek nagy része a szíve mélyén a legszívesebben megszabadulna a második világháborút követő szovjet megszállás után Észtországba költözött oroszoktól. "Itt születtem, de nem tudok észtül, nincs is rá szükségem. A boltokban főként oroszok dolgoznak, itt Tallinnban többségben vagyunk" - mondta a HVG-nek a stadionban egy helyi orosz, hozzátéve, hogy persze a meccsen is az orosz csapatnak szurkol.

Míg az észteknek a helyi oroszok Észtország iránti hűtlensége fáj ("Legalább annyit megtehetnétek, hogy megtanuljátok a többség nyelvét!" - fakadt ki oroszul a téren zajló eseményeket távolról figyelő észt hölgy), az oroszok az észtek szemére vetett "hivatalos történelemhamisítást" nem tudják megbocsátani. A bronzkatona közvetlen közelében épített új emlékhely - a Megszállás Múzeuma - jól mutatja, mi nem tetszik a nagyszámú kisebbségnek. "Az elveszett életek számát és a megszállás durvaságát tekintve megállapítható, hogy a német megszállás nem volt annyira kegyetlen, mint az azt megelőző és követő szovjet okkupáció" - hirdeti az egyik felirat. Mellette egy videoképernyőn egykori észt SS-katonák azzal magyarázzák a náci Németország melletti kiállást, hogy az észt hazafiak így akarták megbosszulni a korábban elkövetett szovjet rémtetteket. A kiállítás fő mondanivalója - s ezt a központi helyen egymás mellé helyezett horogkereszt és vörös csillag, valamint Hitler és Lenin mellszobra is igyekszik erősíteni -, hogy a kommunizmus szovjet változata semmiképpen sem volt jobb, mint a fasizmus.

Tallinnban megoszlanak a vélemények arról, miként alakul majd a szoborvita. Egyesek úgy vélik, a kisebb-nagyobb hevességgel tartó kakaskodás felmelegítése a választási kampány része volt, s most, hogy a leginkább bontáspárti erők többséget szereztek, az ügy lassan lekerül a napirendről. A győztesek, a Res Publika és a Reformpárt támogatói viszont abban bíznak, hogy a bronzkatona eltávolítását lehetővé tevő - ám Toomas Hendrik Ilves észt államfő által alkotmányellenesnek minősített és még a választás előtt a parlamentnek visszaküldött - törvény igencsak valószínű újbóli elfogadása azt jelenti: a kormány valóban meg akar szabadulni a szovjet múltat idéző szobortól.

NÉMETH ANDRÁS / TALLINN