A gázai és a ciszjordániai telepek mindig is egyfajta tudathasadásos állapotot idéztek elő az izraeli társadalomban, amit jól mutat, hogy az 1993-as oslói megállapodás óta a kolóniák lakóinak száma megduplázódott. Az egyoldalú gázai kivonulást azért is vitatják oly vehemensen, mert még a terv támogatói sem igen tudják, mi sül ki belőle. Nem egészen függetlenül attól, hogy a gázai kivonulás végül is csökkenteni vagy erősíteni fogja-e a palesztin terrort, a terv támogatói is félnek attól, hogy szétmállik az a társadalmi szövet, amely világi és vallásos zsidókat Izrael államban egyesített.

Izrael 6,9 millió lakosából 1,2 millió arab, a Gázai övezetben és Ciszjordániában pedig további 3,9 millió palesztin él. Mivel az arabok körében a népszaporulat nagyobb, mint a zsidóknál, Izraelben - beleértve a megszállt területeket is - belátható időn belül kisebbségbe kerülnek a zsidók. Ezért sok izraeli - nemcsak baloldaliak, hanem a világi jobboldaliak is - úgy véli, az ország nehéz döntés előtt áll: lemondani a megszállt területekről, és ezáltal megőrizni Izrael zsidó karakterét, vagy megtagadni a politikai jogokat a területeken élő palesztinoktól, amivel Izrael megszűnik demokráciaként létezni. A vallásos erők számára a kérdés másképp merül fel: a zsidóknak történelmi joguk van egész Palesztinára, és vallási kötelességük az isten által nekik ígért terület benépesítése. Az izraeli társadalom jelentős részének azonban egyre inkább elege van abból, hogy az ország gazdasági, politikai és katonai erőforrásainak nem csekély hányada a telepek életben tartására megy el.

Az ideológiai töltetű telepesek és szélsőjobboldali támogatóik a demokráciát a baloldali és centrista vezetőik gyengeségeként, illetve a jogrendszer "hellenizálásaként" fogják fel - vélik egyes szakértők. Izrael állam megalakulását a "megváltás" kezdetének tekintették, de számukra az állam mára csupán egy felesleges világi eszközzé vált, amelynek szerintük lejárt az ideje. Könnyen lehet, hogy veszélybe került az Izrael állam 1948-as megalakulását elősegítő "történelmi partnerség" a világi és a vallásos cionisták között. Az utóbbi hetekben a Gáza-terv ellen tüntetők nevében felszólaló rabbik nem egyszerűen politikai hibának, a hagyományos zsidó törvények megsértésének tekintették a kivonulást, hanem isten megszentségtelenítésének, amiért nincs bocsánat. A vallásos jobboldalt képviselő legtöbb befolyásos rabbi és oktató ideológiája - írta a Háárec - azon a teológián alapul, amelyet két rabbi, Ábrahám Jichak Kuk (1865-1935) és fia, Zvi Jehuda Kuk (1891-1982) dolgozott ki. Az utóbbi rögtön az 1967-es háború után apja filozófiájából vázolta fel politikai programját. A tanítás lényege, hogy Izrael földje ugyanolyan különleges, mint a zsidó nép, önálló értékkel bír, a területi engedmény pedig az isteni terv, a megváltás folyamata ellen való.

A kivonulást ellenző rabbik ezen az alapon buzdítják a katonákat az evakuálásra vonatkozó parancs megtagadására, némelyikük ugyanerre hivatkozva még meg is átkozta Ariel Saron kormányfőt. Mindez komolyan veszélyezteti az izraeli hadsereg egységét, mivel a Reuters szerint akár a harci alakulatoknál szolgálók negyede is fogékony lehet a keményvonalas rabbik parancsmegtagadásra felszólító üzeneteire. A parancsmegtagadásért elsőként 56 napra ítélt katonáról egy gázai településen máris utcát neveztek el, telepes nők pedig házassági ajánlataikkal bombázzák őt. Az utóbbi évtizedekben a katonai és vallási tanulmányokat egyaránt nyújtó szemináriumok ezrével küldték a seregbe az újoncokat, bár katonai vezetők szerint legfeljebb néhány száz lehet azon katonák száma, akik ellenszegülhetnek a parancsoknak. Ám míg a világi katonák az államra esküsznek fel, a vallásosok csak "engedelmességről" nyilatkoznak, mivel szerintük helytelen másnak hűséget fogadni, mint istennek.