Az USA azon országok közé tartozik, ahová viszonylag kevesen léphetnek be vízum nélkül. Jelenleg ez 27 ország polgárainak jut osztályrészéül. Közülük 15 állam tagja az Európai Uniónak, de ezek nem azonosak az EU "régi" tagjaival, hiszen már most sem kell amerikai vízumért folyamodniuk Szlovénia polgárainak, míg az EU-ban 1981 óta részt vevő görögöknek továbbra is vízumra lesz szükségük, ha Amerikába szeretnének utazni. Ez jól jelzi, hogy az Egyesült Államok nemzeti érdekei - nem pedig valamilyen csoportszemlélet - szerint dönt arról, kinek nyújt vízummentességet, s kinek nem. Most Magyarország másik öt, az EU-hoz 2004-ben csatlakozott állammal együtt jut vízummentes státushoz, a csoport hetedik tagja pedig Dél-Korea. Hat EU-tagállamnak viszont továbbra is azzal az ígérettel kell beérnie, hogy talán még ebben az évben csatlakozhat a többiekhez.

Fanyalgásra azért a magyarok közül is sokan találnak okot, s úgy tűnhet, nem teljesen indokolatlanul. Számos korlát csökkenti ugyanis a döntés jelentőségét: csak legfeljebb kilencven napra, turisztikai vagy üzleti céllal lehet vízum nélkül Amerikába utazni. Aki hosszabb időre megy, dolgozni vagy tanulni vágyik, annak továbbra is vízumhoz kell jutnia. Ez amúgy szokásos feltétel, a legtöbb EU-n kívüli vízummentességi megállapodásunk hasonló korlátozást tartalmaz. Tény, hogy még így is visszafordíthatja az utazót a határról az amerikai bevándorlási hivatal tisztviselője - de ez is így van a legtöbb egyéb vízummentes relációban. Az Egyesült Államokba belépni csak az utazást legkésőbb 72 órával megelőzően benyújtott adatközlés mellett lehet, s a vízummentesség csak a korszerű biometrikus útlevelek esetében áll fenn. Bizonyára lesznek majd gondok a végrehajtás során, sok esetben éppen az utazni vágyók figyelmetlensége miatt.

Ha némi empátiával követjük mindezt, akkor meg lehet érteni, hogy az Egyesült Államok egyszerre kíván nyitottságot sugallni és biztonságos maradni. Az amerikaiakat 2001. szeptember 11-én óriási megrázkódtatásként érte, hogy elveszett területük sérthetetlenségének illúziója. Azóta egy sor lépést tettek biztonságuk érdekében, s elérték, hogy amerikai terület ellen nem sikerült újabb terrorista támadást végrehajtani. Ez - tekintettel az USA "célpontértékére" - a Bush-adminisztráció legnagyobb eredménye. Washington az útlevelek új sztenderdjét honosította meg, s tette azt igen gyorsan nemzetközivé. Lassan minden olyan vízumkötelezett ország, ahonnan sokan utaznak Amerikába, bevezeti ezt.

Aggályosabb - miként a köztársasági elnök fel is hívta rá a figyelmet, amikor megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzetközi megállapodást -, hogy a vízummentesség kiterjedt adatátadással jár. A jogállamisághoz fűződő aggodalmakat elismerve érdemes azonban ismét csak empátiával viseltetni a terrorizmussal kapcsolatos amerikai félelmek iránt, amikor a magyar törvényhozás újból áttekinti a dokumentumot. Ne feledjük, bejutni nehéz ugyan az Egyesült Államokba, de ha ez egyszer megtörtént, meglehetősen nagy a szabadság: nincs lakcím-bejelentési kötelezettség, az amerikaiaknak nincs személyi igazolványuk, többségük gépjármű-vezetői engedéllyel igazolja magát. A külső ellenőrzés szigora tehát együtt jár a belső mozgás szabadságával.

A döntés a jelenlegi helyzetben persze nem sok magyar állampolgár életére gyakorol majd hatást. Ha tavaly mintegy 40 ezer polgártársunk - a lakosság 0,4 százaléka - utazott az Egyesült Államokba, akkor jövőre, tekintettel szakadatlan gazdasági sikereinkre, alighanem még kevesebben fognak. Sokunknak ez a döntés nem napi valóság, mint inkább jóleső szimbólum, több kormányzati cikluson átívelő politikai erőfeszítés gyümölcse. Azt pedig, hogy éppen egy olyan kormányzat hivatali idején jutottunk vízummentességhez, amellyel sok tekintetben nehéz morálisan azonosulni, s amely hatékonyan rontotta önnön presztízsét - s itt nyilván csak a washingtoni adminisztrációra gondolhatunk -, sose bánjuk. A normatív döntés ereje nem az éppen hivatalban lévő kormányokhoz, hanem az államokhoz kötődik.

DUNAY PÁL

(A szerző a genfi Biztonságpolitikai Központ oktatója)