© HVG

Karl Popper, a nyílt társadalom rendszerének kezdeményezője már korábban felismerte, hogy a demokratikus alapjogok és egyéb intézmények nem nyújtanak garanciát arra, hogy a közérdek szempontjából mindig a legelőnyösebb megoldás szülessen. Demokratikus viszonyok között csak jogilag biztosított alapértékek alkalmazásával csökkenthető a hamis érvekkel folytatott alkudozás és a joggal való tudatlan vagy álnok visszaélésből fakadó káros üresjárat, az evickélés haszontalan gyötrelme. Az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi okmányok is szinte kivétel nélkül rögzítik azt a jelentős tilalmat, hogy az általuk biztosított alapjogok nem vehetők igénybe egyéb alapjogok megsemmisítésére vagy kijátszására. Előnyös lenne, ha ennek az ésszerű tilalomnak az analógiáját más demokratikus intézmények - ezek között a népszavazás - működésére is alkalmaznánk.

Az Alkotmánybíróságnak az Országos Választási Bizottság népszavazási aláírásgyűjtő ívek hitelesítését megtagadó határozatait megsemmisítő és az OVB-t új eljárásra utasító döntései tekintetében meggyőzőek Bragyova András, Holló András és Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményei. Magam is aláhúznám az alkotmány érintett pontját, miszerint "nem lehet országos népszavazást tartani a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról". Az államháztartási törvény (Áht) szerint az államháztartás közcélokat szolgáló bevételeinek és kiadásainak jelentős elemeit alkotják az elkülönített állami pénzalapok - köztük az Egészségbiztosítási Alap - költségvetései. A beszedő egészségvédelmi szolgáltatóknál maradó vizitdíj és kórházi napidíj közvetlenül befolyásolja az állami költségvetés részét alkotó Egészségbiztosítási Alap költségvetési gazdálkodását. A vizitdíj és a kórházi napidíj szervesen kötődik a mindenkori költségvetési törvény kiadásokat és bevételeket meghatározó tartalmához, ezért - szerintem - róluk népszavazás nem tartható. Megalapozott érv az is, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj és az úgynevezett képzési hozzájárulás meghatározott közszolgáltatásokhoz kapcsolódó, bár azok költségvetési terheit korántsem fedező, de mindenképpen mérsékelni hivatott illetéknek minősül. Az alkotmány szerint pedig az illetékekről szóló törvények tartalmáról sem tartható országos népszavazás.

Az élővilágot fenyegető súlyos veszélyek elhárítása, a nemzetgazdaságok versenyképességének fokozása, valamint a társadalmi kohézió előmozdítása érdekében egyetlen demokratikus jogállam sem nélkülözheti a sokrétűen ellenőrzött és felelős, de széles jogkörrel rendelkező végrehajtó hatalom koncepciózus, operatív és hatékony működését. Szerencsére a rendszerváltozás alkotmányozó erői e követelmények ismeretében kiterjedt hatáskörrel ruházták fel a kormányt. Nem véletlen, hogy az alkotmány leszögezi: Magyarországon a kormány "határozza meg a szociális és egészségügyi ellátás állami rendszerét, és gondoskodik az ellátás anyagi fedezetéről". Ha figyelembe vesszük azt is, hogy az Áht szerint az államháztartás alrendszereinek működését szolgáló díjfizetési kötelezettség akár kormányrendelettel is előírható, a mindenkori parlamenti többség és kormánya alkotmányosan teheti meg, hogy a vizitdíj és kórházi napidíj fizetésének kötelességét törvény helyett kormányrendeletben szabályozza. Ha ezt bármely magyar kormány az ellátás megalapozott fejlesztése érdekében körültekintő igényességgel tenné meg, eljárása nem minősülne sem alkotmánysértőnek, sem csalárdnak, legfeljebb a "demokratikus evickélés" újszerű huszárvágásaként váltana ki változatos reflexiókat.

ÁDÁM ANTAL

(A szerző nyugalmazott alkotmánybíró)