Az esélyegyenlőség hiánya miatt már hónapokkal korábban az

© Dudás Szabolcs

alkotmánybírósághoz fordult egy szülői csoport. Az alkotmánybíróság nem semmisítette meg az érettségihez és a felvételikhez kapcsolódó idei minisztériumi eljárást, mivel ez kezelhetetlen helyzetet okozott volna. Értékelésük szerint nem sérült a jogegyenlőség, de reális a veszélye annak, hogy sérülni fog az esélyegyenlőség. Ennek ellenére a minisztérium megpróbál teljes sikertörténetet formálni az idei felvételikből, s úgy értékeli, hogy végül az esélyegyenlőség sem sérült. Nehéz ezt belátni, amikor tényszerűen igazolódott, hogy a tavaly érettségizettek jó "taktikával" - például ha megírtak egy emelt szintű érettségit, még akkor is, ha ezen nem teljesítettek kiemelkedően - olyan lehetőséghez juthattak, ami pluszpontokat hozhatott számukra.

S ez az a pont, amikor már a teljesítményelv is sérül. Az idén végzők és felvételizők közül tízezres nagyságrendben váltak tehetséges és törekvő fiatalok úgy éretté, hogy a minisztérium jóvoltából hosszú időre (életre?) szóló leckét kaptak. Őket az iskola most valóban a mai Magyarországon való életre nevelte. Megtanulták, megtapasztalták, hogy négyévnyi kemény munka, adott esetben kitűnő tanulmányi eredmény, egy jól, a tavaly érettségizetteknél esetleg jobban, bár talán nem hibátlanul megírt emelt szintű érettségi, sőt nyelvvizsga-bizonyítvány mind-mind kevés lehet. Olyan pályán és olyan, felelőtlenül és meggondolatlanul kialakított játékszabályok között kellett versenyezniük, ahol esélyeik rosszabbak voltak arra, hogy teljesítményüknek megfelelően végezzenek. S ezért még egy minisztériumi bocsánatkérésre sem számíthatnak. Jobb esetben lehetőségük van arra, hogy tanulni kezdjenek ott, ahová esetleg mégis felvették őket. Sokuknak ez is csak költségtérítéssel lehetséges, amit a szüleik vagy megengedhetnek maguknak, vagy nem - itt aztán drasztikusan előtérbe kerül majd a családi háttér, az esélyek különbsége. Rosszabb esetben újra próbálkozhatnak egy év múlva - amit azok nagy része is nyilván megtesz, akik most beiratkoznak oda, ahová végül bejutottak.

Tévedés lenne azt hinni, hogy csupán néhány ezer, tízezer fiatalról van szó, akik még elkeseredett és csalódott szüleikkel, nagyszüleikkel, testvéreikkel, tanáraikkal együtt sem érik el azt a "kritikus tömeget", amire politikusok oda szoktak figyelni. Valójában a kormányzat társadalmi felelősségéről szól a történet. Szabad-e olyan szabályrendszert teremteni, amely sérti az esélyegyenlőséget és leértékeli a teljesítményt?

Mindig megtörténhet, hogy valakik valamit rosszul találnak ki, nem gondolnak végig, akármelyik kormány akármelyik hivatala eshet ebbe a hibába. De a hibához makacsul ragaszkodni, aztán a következményeket eltagadni, majd a ponthatárok önkényes, az eredeti kiírásokat félretevő variálásával még néhány tucat fiatalt boldoggá, másik néhány tucatot meg boldogtalanná tenni - ez a "problémakezelési mód" már majdnem cinizmus. Hozzon bármilyen eredményt bármilyen vizsgálat, mutassanak bármit a remélhetőleg nyilvánosságra kerülő részletes adatok, nem a statisztika a lényeg a tavaly vagy az idén érettségizettek arányáról. Sokkal inkább a társadalompolitikai elvek, a társadalmi felelősség és annak vállalása számít, itt és más esetben is.

RÓBERT PÉTER

(A szerző szociológus)