A kis lokátorháború
Ez év áprilisában - azt követően, hogy különféle zöld szervezetek aktivistái több alkalommal sikerrel akadályozták meg a Zengőre tervezett radarállomás fölépítéséhez szükséges fakivágás megkezdését - a honvédelmi, az igazságügyi, a környezetvédelmi és a külügyminiszter a kormánytól független szakértői testület létrehozásáról döntött, feladatául pedig a lehetséges helyszínek vizsgálatát jelölte meg. A jogászokból, akadémikusokból, környezetvédelmi és katonai szakértőkből alakult bizottság elnöke jó előre leszögezte, tőlük ne várja senki, hogy egyik vagy másik lehetséges helyszín mellett teszik le a voksukat, csupán a létesítmény telepítése mellett és ellen szóló érveket gyűjtik össze. A napokban tartott sajtótájékoztatón kiderült, szigorúan tartották magukat az ígérethez: megállapításaik csupán a kérdésben teljesen tájékozatlanok számára szolgálhatnak újdonsággal.
A bizottság több hónapos beható vizsgálat után "megállapította", hogy radarállomás létesítésére a Zengő a legmegfelelőbb helyszín, megvan hozzá szinte az összes engedély, ám ott rengeteg bánáti bazsarózsa van, mi több, a világ teljes állományának 90 százaléka hazánkban, döntően a Kelet-Mecsekben található, s az építés ellen további tiltakozások várhatók. Ezzel szemben a Hármas-hegyen, bár természetvédelmi terület, a károk nem lennének számottevőek, mert a csúcson most is működnek berendezések, s kisebb lenne a tiltakozás (erre én nem kötnék nagy összegű fogadást), ám sajnos a hegy tetején már nincs hely, s a radartechnikai feltételek is sokkal kedvezőtlenebbek. Igaz, ebből a szempontból a Tenkes még rosszabb választás lenne, ráadásul annak is tele van a teteje, a NATO sem fogadná el helyszínnek, de az legalább nem természetvédelmi terület. A bizottság láthatóan a Lord Falkland Murphy törvénykönyvében szereplő szabályhoz tartotta magát: "Ha nem muszáj dönteni, muszáj nem dönteni."
Így aztán egyszerre teljesült mind a környezetvédők, mind a katonai szakértők minimális célja: nem mondták ki, hogy nem építhető radar a Zengőn, ám azt sem, hogy csak ott lenne megvalósítható. De ne törjünk elhamarkodottan pálcát a bizottság szakértő tagjai fölött, amiért nem vállalták a döntés ódiumát: maradéktalanul egyetérthetünk azzal az álláspontjukkal, hogy a végső szót, a politikai döntést a kormánynak kell meghoznia.
Annak pedig, úgy látszik, nem sietős. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök javaslatára a bizottság most a radarrendszer dunántúli elemének sík vidéki elhelyezési lehetőségét fogja megvizsgálni. Nem lepődnék meg, ha "elvileg" (persze "súlyos kompromisszumok árán") ezt is megvalósíthatónak ítélnék. A kormány részéről az egész bizottságosdi csupán az időhúzást látszik szolgálni, amihez a szakértői testület készséggel asszisztál. A halogatás azonban nem megoldás. A kormánynak előbb-utóbb döntenie kell, hogy a konfrontációt vagy a több tízmilliárdnyi pluszkiadást vállalja-e, s e döntés felelősségét semmilyen bizottságra sem háríthatja át.
RÓZSA PÉTER
(A szerző a Debreceni Egyetem adjunktusa)
