Bush kudarca a G8-on
Bár több állam, köztük Franciaország elutasította a világ hét legfejlettebb országa és Oroszország (G8) legutóbbi csúcstalálkozóján az amerikai elnök javaslatát, hogy a NATO vállaljon részt az iraki rendezésben, ez testhez álló feladat lenne a NATO számára. Már hosszú ideje az a jelszavam, hogy a szervezet vagy bővítse a hatáskörét, vagy szálljon ki az üzletből. A kezdetektől támogattam, hogy a NATO avatkozzon be Boszniában, Koszovóban és Afganisztánban is. Bush javaslatával a G8-as csúcstalálkozón az volt a baj, hogy túl későn érkezett. Mire előállt vele, az álláspontok annyira megmerevedtek, hogy az USA nem tudta eljátszani hagyományos vezető szerepét a NATO-n belül. A Bush-kormányzat rájött ugyan, hogy a szervezet óriási segítséget nyújthat Irakban, de addigra annyira megromlottak már a kapcsolatok, hogy csupán egy töredékét kaphatta volna meg annak, amit akart. De még ezt sem tudta megszerezni. Pedig Afganisztán amerikai megszállása után a britek, a franciák és a németek is javasolták a NATO segítségét. De Tommy Franks tábornok és Donald Rumsfeld védelmi miniszter visszautasította az ajánlkozást. A szeptember 11-e utáni korszak tehát rendkívül rosszul kezdődött. És mire elérkeztünk Irakhoz, az atlanti szövetségben már túl nagy lett a megosztottság.
A mostani G8-as csúcs ezért fulladt kudarcba Washington számára. Egyik célunkat sem értük el: sem az iraki adósság csökkentését, sem a NATO-részvételt. A kormányzat így fizeti meg az árát, hogy két évig lenézően és arrogánsan viselkedett legfontosabb szövetségeseivel.
Mindenesetre ma meglehetősen nagy felelőtlenség lenne találgatni, mi fog történni akár csak néhány hónap múlva is az USA-ban vagy Irakban. John Kerry és Bush hozzáállása között persze világosan látszik a különbség. Az előbbi alapvetően az internacionalizmus és a szövetségépítés hagyományain nevelkedett, a Bush-kormányzat viszont azt vallja, hogy Amerikának egyedül kell cselekednie, s csatlakozni hozzá legfeljebb az általa szabott feltételekkel lehet. A helyzetet súlyosbítja, hogy afganisztáni és iraki állásaink megerősítéséhez az Észak-Koreával folytatott legkényesebb tárgyalások közepette kellett kivonni egy harcoló hadosztályt Dél-Koreából, továbbá az utolsó amerikai katonákat is Boszniából. Ez utóbbival veszélybe sodorták az ottani békét. Ráadásul a tömeggyilkos Radovan Karadzsics és Ratko Mladics még mindig szabadlábon van.
A szövetségesek Irak miatt kirobbant megosztottsága továbbra is napirenden maradt. Bush a G8-as csúcstalálkozó vége felé már kissé visszavett a követeléseiből, éppen ezért a június végi isztambuli NATO-csúcson feltehetően megpróbálja majd menteni a menthetőt. Mindazonáltal meglehetősen elkeserítő, hogy pont annak az országnak a vezetése vallott kudarcot, amely létrehozta és ötven éven át irányította a NATO-t.
RICHARD HOLBROOKE
(A szerző az USA korábbi ENSZ-nagykövete)
© Global Viewpoint
