HVG

Magyarországon jelenleg 10 ezer és 50 ezer közöttire tehető a magasan iskolázott, jól kereső s a független életformát tudatosan választó szinglik száma. A téma egyik kutatója és monográfusa, Utasi Ágnes azokat a harmincas éveikben járó, a stabil párkapcsolattól ódzkodó, fogyasztásorientált diplomásokat sorolja a meggyőződéses (az angol single - egyedülálló - szóból képzett) szinglik közé, akik hosszabb távon sem kívánnak megjelenni a házassági piacon. Nem számít azonban minden harmincas facér egyszersmind szinglinek is: a negyedik évtizedüket taposó egyedülállók 220 ezres táborának csak mintegy 5-20 százaléka tekinthető a kutatók szerint az új szubkultúrához tartozónak. Mindeközben a

HVG

szingliket a közvélemény elsősorban a tradicionális (kiszolgáló) asszonyszerepet elutasító, sikerorientált női "magánzókkal" azonosítja Magyarországon (is), holott az új életforma itthon inkább az erősebb nemnek tulajdoníthatóan látszik terjedni. 1986-ban a harmincas férfiaknak még 87, tizenöt évvel később már csak 71 százaléka vállalta a házassági köteléket. Ezzel egyidejűleg 9,3-ről 21,6 százalékra emelkedett idehaza az esküvőt legalábbis halogató urak száma (a nők esetében az arány 9,6 százalékról csak 11,1-re nőtt). A sok ezer hazai szingli jelentős része a szakértők szerint csupán átmenetileg akar tartós kapcsolat nélkül élni, hosszú távon viszont állandó partnerre és gyerekre vágyik. Az ilyen kényszerszingli életforma hátterében egyebek közt a családalapítás-karrierépítés korábbi sorrendjének felcserélése, illetve a gyors egzisztenciateremtés szándéka áll. A kényszerszinglik menet közben azonban sokszor csapdahelyzetbe kerülnek: az önerőből megteremtett vagyon birtokában rettegni kezdenek a számító érdekkapcsolattól, s "arra gondolnak, hogy nem önmagukért, hanem anyagi jólétükért választják őket" - mutat rá Utasi. Mindeközben gyakran kicsúsznak az optimális gyermekvállalási korból, ami - a 40. életévhez közeledve - nemritkán társkeresési pánik kialakulásához vezet.