Ízlések és pofonperek
Kérdőjelezd meg az ellenfél épelméjűségét! - már Magyarországon is alkalmazzák az igazságkeresők vagy éppen a környezetvédők elbátortalanítására az angol szakszó után "pofonpernek" nevezhető akciókat.
Azért fordulok Önökhöz, mert véleményem szerint az alábbi körülmények indokolják, hogy Minda Zoltán cselekvőképessége korlátozását kezdeményezzék bizonyos ügycsoportok, konkrétan a perlekedés tágabban vett területén, amit részben pszichés állapota, részben saját maga, a családja és a társadalom érdeke megkíván. Minda Zoltán esetében valószínűsíthető, hogy paranoiás, azon belül is az úgynevezett perlekedési tébolyban szenved - áll abban a Pintér János aláírású levélben, amelyet idén április 12-én vett át Budapest V. kerületi gyámhivatala.
A hivatal vezetője már másnap intézkedett. Fellépése nyomán gyorsan megtörtént Minda pszichológiai, majd pszichiátriai vizsgálata, sőt e hét hétfőjén már írásos szakpszichológusi vélemény is született. E szerint a cselekvőképességében korlátozni kívánt személy nem egyszerűen normális, hanem személyisége "az átlagtól való pozitív eltérést mutat". Köznapi értelemben Minda persze valóban nevezhető akár mániákusnak is, aki immár több mint másfél évtizede ideje jelentős részét bíróságokon tölti, de ezt csak részben teszi a saját ügyeiben. Meglehetősen sok energiát fordít valamiféle elvont igazság keresésére, eljárási hibák felfedésére is, Pintér pedig a hajdani Budapesti Papíripari Vállalat privatizációja kapcsán egyik legrégebbi törvényszéki ellenfele.
Noha Minda a nevéhez kapcsolódó perek javát az eddigi fórumokon elveszítette, olyan sikereket is elkönyvelhet, mint például egy számára kedvező ítélet Strasbourgban, az Emberi Jogok Európai Bíróságán, valamint több nagy jelentőségű büntetőeljárás megindítása. Buzgalma közrejátszott abban, hogy Pintérrel szemben vádemelési javaslattal zárult egy okirat-hamisítás miatti nyomozás, vagy abban, hogy nyolc év után ugyan, de talán bíróság előtt tisztázódhat egy drágakövekkel kapcsolatos, nagystílű adócsalási eset, a Voluta-ügy.
Pintér a gyámhivatali próbálkozással ügyes megoldást talált Minda megfékezésére. Ha nyilvánosan azt mondja ugyanis, ez az ember hülye, újabb büntetőpernek teszi ki magát, így viszont az ellenfeléért, sőt annak családtagjaiért is aggódó jóakaró képében léphetett fel. Kicsiben hasonló ez ahhoz a módszerhez, amikor például nagyvállalatok próbálják közvetlenül vagy legalább közvetve diszkreditálni a különböző zöld szervezeteket. A főként amerikai jogi szakirodalom találó elnevezést is aggatott erre a pertípusra, a pofon jelentésű "slapp" (Strategic Lawsuit Against Public Participation, a közösségi érdekérvényesítést akadályozó pereskedés) szóval jelölve. Mint Fülöp Sándor környezetvédelmi jogász a HVG-nek elmondta, ennek elemeit lehetett tapasztalni például a Levegő Munkacsoport, illetve annak vezetője, Lukács András ellen indított személyiségi jogi perekben, de Dunai Zoltán, Szalánta község polgármestere is avval "fizetett" a garéi hulladékégető elleni elkötelezett fellépéséért, hogy rágalmazással vádolták meg. Gyakori, hogy gazdasági érdekből bányavállalatok, erdőgazdaságok a helyi lakosságot próbálják meggyőzni a természetvédelem hátrányairól, mondván, a zöldek aktivitása munkahelyeket, a vállalkozók megélhetését fogja veszélyeztetni. Az egyik legdurvább fellépésre a Dalerd Zrt. szánta magát (HVG, 2007. április 14.): nemcsak személyiségi jogi pert, de büntetőeljárást is kezdeményezett a természetvédő Nímfea Egyesület honlapján megjelentetett információk miatt.
FAHIDI GERGELY
További részletek az ajanlo.hvg.hu-n