A trianoni békeszerződés 250. cikkelye szerint a magyar állampolgárok megtarthatták a "javaikat, jogaikat és érdekeiket" akkor is, ha a szerződés következtében másik állam területére kerültek például ingatlanjaik. Ezek nagy része olyan kisbirtok volt, amelyet a határ kettészelt, vagy elválasztotta a gazdát a birtokától. A tulajdonjog megmaradt, de nem volt válasz arra a kérdésre: hogyan művelheti valaki a más állam területén fekvő birtokát, miként járhat át a műhelyébe, házába? Sőt, ha nagyobb földterületről volt szó, és a gazda a saját embereivel dolgoztatott, akkor az ő határátlépésüket is meg kellett oldani. A trianoni szerződés után sokáig rendezetlen volt a kishatárforgalom ügye, s mint Bencsik Péter egyik tanulmányából tudható, az új határok átlépésére megyénként eltérő szabályok születtek, a forgalom nemegyszer a helyi szokásjog szerint működött. A magyar kormány rendezni kívánta a helyzetet, s első lépésben 1922-ben arról született rendelet, hogy a helyi hatóságok készítsenek beszámolót a határszéli forgalomban alkalmazott gyakorlatról. A szomszédos országokkal a tárgyalások lassan folytak, ezért ideiglenes megoldásként a határ 10-15 kilométeres sávján belül lakók úgynevezett határszéli úti igazolványt kaptak. Később sikerült kétoldalú szerződéseket kötni, s akkor már tételesen felsorolták, mely községek területéről lehet ilyen dokumentummal átmenni a szomszéd országba.

Az úgynevezett kettős birtokosok - akiknek a határ mindkét oldalán volt földjük - ezen belül is kedvezményeket élveztek. A szomszéd államokkal kötött szerződésben rögzítették, mely határállomásokon léphetnek át, s lehetőséget kaptak rá, hogy valamelyik közeli földúton is átmenjenek a szomszéd országba. Ezt az általános szabályok szerint napkeltétől napnyugtáig tehették meg, de bejelentéssel akár több napot is maradhattak. Az úgynevezett mezsgyebirtokosok - akiknek a földjét szó szerint kettészelte a határ - a saját földjükön bárhol átléphettek a szomszéd ország területére. A kettős birtokos gazdák terményeiket általában vámmentesen szállíthatták egyik országból a másikba.

A gyakorlat azonban nem volt ilyen szép. A szomszédos országok ott akadályozták az átlépést, ahol tudták, s arra törekedtek, hogy a magyarországi tulajdonos inkább szabaduljon meg ottani ingatlanától. Ezért néha határzárt vezettek be, gyakran késve láttamozták az igazolványokat, vagy nem a legközelebbi úton, hanem nagy kerülővel engedték át a földtulajdonosokat, s egyéb trükkökkel nehezítették a gazdák dolgát.

A kettős birtokosság a nagypolitikában is fontos szerepet játszott. Az 1944 őszén Moszkvába utazó békedelegáció magyar arisztokratáknak a határ két oldalán fekvő földjén tudott titokban Szlovákiába utazni, ahonnan repülővel vitték őket tovább. A második világháború után pár évig még működött a kishatárforgalom, s a gazdák is a korábbiaknak megfelelően járhattak át a határon. Ezt új egyezmények garantálták, amelyek 1945-1946-ban születtek. A kettős birtokosság azonban ezt követően - a határok politikai okból való zárásával párhuzamosan - gyorsan elhalt, amiben szerepet játszott az 1949-ben kötött magyar-román birtokcsere-egyezmény, s a lakosságcsere Csehszlovákiával.

RIBA ISTVÁN