"Keressen egy másfél mázsás, lehetőleg szláv ajkú segítőtársat. De nem én javasoltam!" - ezt a tanácsot a lényeget tekintve egybehangzóan adták ismert és sikeres, a konkrét esetben pedig empatikusnak tűnő rendőrtisztek és ügyészek a HVG munkatársának néhány hónapja, amikor afelől érdeklődött, mi a leghatékonyabb lehetőség elégtételt venni hölgyismerőse leváltott szeretőjén, aki nem törődvén bele a szakításba, molesztálásba kezdett. Meglehet, efféle, nem hivatalos utat kellett volna választania a titkárnőként dolgozó Szabó Gabriellának is, aki 2004 nyarán jelezte az időközben a szociális tárcába beolvadt Esélyegyenlőségi Kormányhivatal vezetőjének: közvetlen felettese folyamatosan zaklatja.

Az akkor nagy vihart kavart ügyben Bódis István gazdasági igazgatóhelyettes ellen a hivatalban indult fegyelmi eljárást bizonyíték hiányában szüntették meg. A történetről hírt adó Blikk című bulvárlap kiadója, valamint Szabó ellen Bódis személyiségi jogi pert indított, s ezt a volt tisztviselő a múlt héten megnyerte: a Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete alapján a felperes 4 millió forintra számíthat a lapkiadótól, további 1 millióra Szabótól és a kiadótól (utóbbi összeg - szakszóval - egyetemlegesen követelhető, ebben az esetben végül Bódis dönt, melyik adósától hajtja be), s a titkárnőnek ezenfelül elnézést kérő levelet kell írnia volt felettesének.

"Inkább a börtön" - reagált a HVG-nek nyilatkozva Szabó, aki ma is kitart állításai mellett. A 32 éves fiatalasszony édesanyja révén szerezte az állást: anyja jelenleg is a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyik hivatalában dolgozik, ahol Bódis korábban helyettes államtitkár volt. "Már az állásinterjún arról faggatott, hogy milyen a viszonyom a párommal. Akkor kellett volna gyanút fognom" - mondta Szabó, aki megerősítette: felettese csaknem mindennap túlórát követelt tőle, s mihelyt kettesben maradtak, gesztusokkal és szóban szexuálisan molesztálta, miközben hivatalos ügyekben fenyegető hangvételben tárgyalt vele.

A titkárnő - elmondása szerint - rendre elutasította ugyan a közeledést, de állását féltve hónapokig nem tett panaszt. 2004 nyarának elején aztán szóban jelezte Bódis felettesének, a hivatal gazdasági igazgatójának, hogy nem hajlandó tovább dolgozni főnökével, majd az - egyébként együttérzőnek mutatkozó - igazgató javaslatára írásban kérte áthelyezését Kiss Róberttől, a hivatal akkori vezetőjétől. Kiss akkoriban azt nyilatkozta a sajtóban, nem feltétlenül rossz, hogy éppen az esélyegyenlőségi hivatal hírnevén esett a csorba, ellenkezőleg: pont itt kell a legkomolyabban venni az esetet. Szabó levele nyomán fegyelmi eljárás indult Bódis ellen, amelyben tanúként hallgatták meg a hivatal tucatnyi munkatársát, de - az eljárás eredményéről Szabót tájékoztató levél szerint - "a zaklatás megállapításához nem voltak elegendőek a meglévő bizonyítékok". A bizonyíték hiánya nem azt jelenti, hogy "nem zörög a haraszt" - hangsúlyozta a HVG-nek Bódis ügyvédje, Papp Gábor. Szerinte felnőtt embereknek vállalniuk kell a szavaik - Papp értelmezésében: hamis állításaik - következményeit.

Az eset mindenesetre megnehezítette az érintettek életét. Ma már sem Bódis, sem Szabó nem dolgozik a hivatalt megöröklő minisztériumban. A megbízási szerződéssel foglalkoztatott titkárnő szerződését egyszerűen nem hosszabbították meg, az igazgatóhelyettest pedig nem sokkal a történtek után felmentették. Mint a jelenleg ismét az államigazgatásban, az Országos Területfejlesztési Hivatalban dolgozó - egyébiránt karrierjét annak idején a Belügyminisztériumban kezdő - Bódis kártérítési keresetében fogalmazott: egyértelművé tették számára, hogy a zaklatási ügy következtében a hivatal tekintélyén esett csorba miatt váltak meg tőle (a volt igazgatóhelyettes lapzártánkig nem kért munkaügyi jogorvoslatot).

Ahhoz ugyanakkor elegendőnek tűntek a bizonyítékok, hogy a Fővárosi Bíróság elmarasztalja Szabót. A jelek szerint neki az lett a veszte, hogy írásban kérte felettese segítségét, s ezzel úgymond megsértette volt közvetlen főnöke jó hírnévhez fűződő jogát. Bódis a bíróság - és korábban a fegyelmi tanács - előtt azzal érvelt, soha meg sem fordult a fejében semmiféle romantikus gondolat Szabóval kapcsolatban, a nő ellenben rossz munkaerő volt, aki, miután nem felelt meg a követelményeknek, bosszúból keltette főnöke rossz hírét. Szabó ezzel szemben hangsúlyozta, soha nem volt gond a munkájával, korábbi munkahelyén hivatalos dicséretben is részesült. Csakhogy mindezt nem volt módja a bíróság előtt igazolni, az ő tanúit ugyanis nem hallgatta meg a törvényszék, amely a fegyelmi eljárás aktáit sem volt hajlandó beszerezni.

Nem a Bódis-Szabó-ügy az első eset, ahol a bizonyítatlan zaklatás gyanúja kvázi hamis vádba csap át. Nemrégiben mentette fel a bíróság azt a miskolci főorvost, akit több nővér jelentett fel zaklatás miatt, ám utóbb azt állapította meg a bíróság, valójában a hanyagul dolgozó főnővér bujtotta fel kollégáit, tegyenek hamis vallomásokat. Úgynevezett túltartózkodás (engedély nélkül maradt a szolgálati helyén) miatt lefolytatott fegyelmi és etikai vizsgálat után megszüntették a szolgálati viszonyát a Budapesti Rendőr-főkapitányság alezredesének, akit titkárnője vádolt nemi erőszakkal 2002-ben. A szexuális kapcsolat tényét a rendőrtiszt nem tagadta, de állította, a viszony közös megegyezésen alapult. Bonyolította az ügyet, hogy fény derült a titkárnő drogfüggőségére, az erőszak ténye azonban bizonyítatlan maradt.

Egy állítás áll szemben egy tagadással abban az ügyben is, ahol egy volt rendőrtábornokot, a Belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatósága osztályvezetőjét vádolja erőszaktétellel korábbi beosztottja és szeretője. A tavaly decemberben eljárás alá vont férfi azzal védekezik az ügyészségi nyomozók előtt: volt barátnője így kíván bosszút állni, hogy a férfi nem hagyta el érte a családját. Nyilvánosságot kapott zaklatási ügyben egyetlen elmarasztaló ítélet született: a Magyar Honvédség várpalotai lőtérparancsnokát ítélték el alárendeltjei megsértése miatt. A több kolléganőjét szóban és tettleg rendszeresen molesztáló ezredest alezredessé fokozta le a Legfelsőbb Bíróság 2002-ben, s 150 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta (HVG, 2002. március 16.).

Természetesen nem hasonlítható össze a büntetőszankcióként négy évvel ezelőtt alkalmazott pénzbüntetés és a polgári jogi kártérítésként az állítólagos sértettre kirótt 5 millió forintos összeg, a különbség mégis elgondolkodtató. A fegyveres testületeknél történt eseteknél egyébként egyszerűbb az ügymenet: az alárendelt megsértése bűncselekménybe belefér a zaklatás is, míg a civilekre hatályos büntetőjog - bár a Btk.-kodifikáció során több ígéretet is tettek a jogalkotók - nem nevesíti a molesztálást. A sértett becsületsértés, esetleg, mint a miskolci kórházi esetben is történt, kényszerítés miatt tehet feljelentést. A 2004 januárja óta hatályos esélyegyenlőségi törvény meghatározza a zaklatást mint az emberi méltóságot sértő magatartást, amelynek elszenvedése esetén az egyenlő bánásmód titkárságához (ebt) lehet fordulni. Csakhogy - noha az eset éppen az ilyen ügyekkel foglalkozó hivatalnál történt - Szabó figyelmét nem hívták fel felettesei erre a lehetőségre. Egy a közigazgatásban dolgozó, neve elhallgatását kérő emberi jogi szakértő a HVG-nek elmondta: az ebt előtti procedúra sem kecsegtet több eredménnyel a hagyományos fegyelmi vagy bírósági eljárásnál. A jellemzően négyszemközt történt esetek bizonyítása - hacsak a sértett nem rendelkezik például (amúgy megkérdőjelezhető módon szerzett) hangfelvétellel - csaknem lehetetlen. Talán ez is az egyik oka, hogy lapzártánkig mindössze hét eljárás indult az ebt előtt, amelyek közül egyetlen ügy zárult elmarasztaló határozattal.

RÁDI ANTÓNIA