Nézegessen képeket a március 15-i Fidesz-gyűlésről! © hvg.hu

Ugyanazok a kulisszák, ugyanaz a táncrend: "magyar szolidaritás" feliratok és egy Fidesz-narancssárga kör uralta háttér előtt Orbán Viktor nyilvános párbeszédet folytat pártja egyik prominens politikusával, majd újabb választási ígéretekkel rukkol elő. Ezek a panelek fogadták azt, aki az elmúlt napokban figyelemmel kísérte a Fidesz-elnök országjáró kampánykörútján történteket. Nem kell közvélemény-kutatásokat végezni, már e sematizált előadás-sorozat okán is megállapítható: jó adag elkötelezettség, előzetes pártszimpátia szükséges ahhoz, hogy valaki befogadójává válhasson azoknak a gondolatoknak, amelyekkel úgynevezett országépítő találkozóin Orbán mostanában megörvendezteti a hallgatóságát. Az elmúlt hetek közönségtalálkozói leginkább azt szolgálták-szolgálhatták, hogy tartsák a lelket a Fidesz-hívekben, és ha eljön az idő, ne csak a szívükkel, de a lábukkal is szavazzanak, s erre másokat is rábírjanak. Utóbbihoz pedig - mint azt Schmitt Pál alelnök egy múlt heti sajtótájékoztatón ismertette - a párt 400-450 ezer aktivistát készül mozgósítani közvetlenül a választások előtt.

A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a kampány hajrájára az MSZP gyakorlatilag befogta vetélytársát (lásd cikkünket a 106. oldalon). A hetek óta tartó rosszkedvmarketing - amitől a pártvezetés a protestszavazók támogatását remélte - a jelek szerint inkább kontraproduktív volt, semmint hogy növelte volna a Fideszt választók táborát. Azok a politikai hibák és baklövések pedig, amelyeket a Fidesz és "háza tája" a kampány eddigi részében elkövetett (HVG, 2006. március 11.), még azoknak a lazább kötődésű választói csoportoknak a bizalmát is kikezdhette-kikezdheti, amelyek már eddig sem annyira meggyőződésből, mint inkább jobb híján húztak az Orbán-féle szövetséghez.

A Fidesz hétvégi kongresszusa alighanem az utolsó alkalom arra, hogy a párt valami újjal rukkoljon elő, s lendületet vigyen a tartalmilag ugyan valós problémákat felvető, eszközeiben és kifejezésmódjában mégis rövid idő alatt porossá vált kampányába. Ezt a nagy dobást lenne hivatott beteljesíteni a párt választási programjának bemutatása. A reveláció erejét azonban jelentősen gyengítheti, hogy a Fidesz szokatlanul sokáig, lényegében az utolsó pillanatig halogatta a programismertetést, miközben Orbán és a különböző rendű-rangú Fidesz-vezetők olyan mennyiségben öntötték a választókra az ígéreteket (lásd Fidesz-ígéretek: cseppekből tenger című írásunkat), hogy az újabb elköteleződések nyilvánosságra kerülése ma már inkább gyengíteni látszik a pártvezetők által korábban remélt hatást.

A programismertetés elodázásában fontos szerepet játszott, hogy a párt tanulni akart Angela Merkel hibájából: a német kereszténydemokraták kancellárjelöltjének jelentős előnye az elemzők szerint ugyanis azért is olvadt el néhány hónap alatt, mert idő előtt kezdett beszélni pártja programpontjairól, s lehetőséget adott ellenfelének, hogy rámutasson azok vélt vagy valós gyengéire. E felismerés mellé társult, hogy itthon az MSZP hajlamosnak mutatkozott az ellenfél egyik-másik népszerűnek ígérkező javaslata "lenyúlására" (Orbán novemberi garanciatörvény-tervezetére például hasonló tervezet volt a válasz; végül egyikből sem lett semmi). Ez a veszély azonban elmúlt. Ma már olyan távol állnak egymástól a két nagy párt kormányzati elképzelései, hogy az ötletek elhappolása helyett inkább a tartalmi különbségek kidomborítása mindkét fél érdeke. Az MSZP döntően uniós pénzekre koncentráló fejlesztési koncepciójával szemben a Fidesz a járulékcsökkentésre alapozott gazdaságélénkítés programja mellett kötelezte el magát. Az a kísérlet azonban, hogy a Fidesz megszorítások helyett kedvezményekkel, illetve a támogatások növelésével szeretné helyreállítani a gazdasági egyensúlyt, önmagában is olyan elképzelés, amelynek kifejtésére, magyarázatára nem igazán alkalmas egy meglehetősen hisztérikus kampány.

A Fidesz-program abból indul ki: nincs annál racionálisabb gazdaság- és családpolitika, mint a gazdasági aktivitás növelése. "Mindenki dolgozhasson, aki dolgozni akar" - a nők például részmunkaidőben vagy távmunkában -, hiszen már önmagában az is jelentős könnyítés a költségvetésnek, ha kevesebb inaktív, például tetterős munkanélküli eltartási terhe nehezedik rá. Ugyanakkor a program nem szól arról a kockázatról, mi történik, ha nem jönnek elég gyorsan létre a várt munkahelyek, és ezzel újabb űr támad a költségvetésben.

Nincs más választás - szuggerálja a Fidesz, amely a kampány hátralévő részében is azt igyekszik kommunikációja középpontjába állítani, hogy a gazdaság, még ha bicepszei egyelőre erősnek mutatkoznak is, infarktus előtti állapotban van. Ehhez az üzenethez pedig a választásokig alighanem az is jó hátteret biztosít, hogy a múlt héten a térséget, de azon belül a forintot és a magyar értéktőzsdét megrázó miniválság jelei mutatkoztak.

A Fidesz-program gyakorlati megvalósításához Orbánnak olyan segítőkre van szüksége, akik - miközben nem kérdőjelezik meg egy vezérelvű kabinetkormányzás létjogosultságát - a saját területükön maguk is kérlelhetetlenül kemény parancsnokok. Ezt az ideáltípust testesíti meg a pártelnök szemében például az a Mikola István, aki - noha az Orbán-kormány egyik legnépszerűtlenebb minisztere volt (lásd A kiválasztott című írásunkat) - az országos lista második helyezettjeként alkalmasint miniszterelnök-helyettesként erősítené Orbán pozícióit.

A 2006-os lista egyebekben is azt tanúsítja, a Fideszben mára végképp elszakadtak azok a személyes kötelékek, amelyek az alapításában egykor részt vevő harcostársakat összefűzték. A hagyományos pártelit mint olyan megszűnt, a Fidesz korábbi karakterét meghatározó politikusokból - Orbánon kívül - alig maradt mutatóban valaki (Áder, országos lista 3. hely, Kövér László 7., Deutsch-Für Tamás 12.). Eközben olyan nevek tűntek el az országos és területi listák élbolyából, mint Várhegyi Attiláé, Tölgyessy Péteré, Salamon Lászlóé, Demeter Erviné, Révész Máriuszé vagy az idén már egyéniben sem indított Répássy Róberté, illetve Sasvári Szilárdé. A régiek helyére lépők ugyanakkor nem valamifajta természetes szelekció útján kerültek a lista előkelő helyeire: a pártelnök álmaiban szereplő egységes jobboldali szövetség iránti lojalitás vált a kiválasztás legfőbb kritériumává. Így került a 3. helyre például Semjén Zsolt KDNP-elnök, s lett 5. az "igazi 56-osokat" képviselő Wittner Mária vagy a 16. az MDF-alapító Lezsák Sándor. Jakab Istvánt, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnökét, aki a 2005-ös traktoros tüntetések idején következetesen tagadta, hogy kapcsolata lenne az ellenzéki Fidesszel (és viszont), az országos lista 11. helyével jutalmazta a párt.

DOBSZAY JÁNOS