MSZP-kampánykongresszus
A párt választási listájáról és miniszterelnök-jelöltjéről a kongresszus hivatott dönteni - ez az alapszabályban rögzített kötelezettség az egyedüli indoka a szocialisták e hét végi rendezvényének. Az esemény már csak azért is puszta formalitás, mert az MSZP-nek nincs más alternatívája, mint felsorakozni Gyurcsány Ferenc mögé.
Hiller István előad. Utánfutó © Dudás Szabolcs |
Gyurcsány mára "minden szinten szinte minden" lett. A héten például miniszterelnöki minőségében fogadja a Magyarországra - és az MSZP-kongresszusra - érkező Tony Blair brit kormányfőt, a párt választási bizottságának vezetőjeként egy sor szocialista rendezvényen szólal fel, miközben saját internetes blogján bizalmas információkat oszt meg az őt olvasó - feltehetően inkább fiatal - közönséggel.
A miniszterelnök "one man show"-ja mellett az MSZP hivatalos kampánya egyelőre legfeljebb halk dudorászásnak hallatszik. A kormányfőn kívül nincsenek a pártnak az üzeneteket hitelesen eladó arcai. Hiller István pártelnököt a tavalyi kudarcos államfőjelölés óta mintha szándékosan óvnák a nyilvános megméretésektől. Ha mégis közszereplésnek teszik ki, Hiller első számú terepe a sajtótájékoztatók és a pártrendezvények világa, ahol többnyire az is érthetővé válik, miért e visszafogottság. Ha épp nem botrányokról kell beszélnie - mint hétfőn, amikor azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy a Fidesz áll a szocialisták szerverének feltörése mögött, akik ellopták a párt választási anyagait -, a pártelnök mondandójából jobbára hiányzik a tartalom, az eredetiség. Parlamenti felszólalásaiban sem igen több, mint a miniszterelnök politikai utánfutója. Az MSZP pedig, amellyel kapcsolatban pártelnöki programjában Hiller még azt ígérte, "szerethető párttá" formálja, kifelé továbbra is öregecske szervezet képét mutatja. Csak keresi a hangot a modernizációban érdekelt rétegekkel, például a fiatalokkal, miközben vidéken továbbra is túlságosan "nagyvárosinak", s így idegennek tartják.
Korábban úgy tűnt, a Hiller-Gyurcsány-tandem lesz a biztosítéka annak, hogy az MSZP modernizálni tudja a baloldalhoz fűződő kapcsolatait, s egyúttal kiszélesítheti a szocialisták hagyományos bázisát. A párt társadalmi kapcsolatrendszerének megújítása - beleértve egy új, a jobboldaléval versenyképes értékorientáció megjelenítését - azonban végül szinte kizárólag Gyurcsányra maradt. Igazi segítői nem is az MSZP-ben, hanem jobbára a Miniszterelnöki Hivatalban (Szigetvári Viktor, Keszthelyi András, Batiz András), illetve a Demos Alapítványnál és környékén (Dessewffy Tibor, Hammer Ferenc) találhatók.
Bár alig több mint másfél éve volt rá, Gyurcsány valami hasonlót vitt végbe a baloldalon, mint 1998 és 2002 között Orbán a konzervatív táborban. Azzal a különbséggel, hogy a szocialisták miniszterelnökének alapvetően nem abból állt a feladata, hogy egy diffúz politikai tábor laza kötelékeit szorosabbra fűzze: neki egy apparatcsikok vezette pártot kellett professzionális szervezetté formálnia. A választásokhoz közeledve látszik csak igazán, hogy ami korábban Gyurcsány egyik helyzeti hátránya volt - hogy a párt egyetlen hagyományos belső csoportjához sem kötődött, kívül állt azon a pártvezetésen, ahol kis túlzással mindenki mindenkit legalább egyszer elárult már -, az a miniszterelnök előnyére vált. A párt országos listája, amelynek elfogadása szintén szerepel a kongresszus napirendjén, már jól láthatóan Gyurcsány keze nyomát viseli magán (lásd Listavezetők című táblázatunkat). Ugyanakkor számos ponton érződik, hogy a miniszterelnök még mindig kényszerpályán mozog: nem nélkülözhette például azokat a régi motorosokat, akikre a munka szempontjából nem, csak az MSZP hagyományos szavazóbázisának megszólítása miatt lehet szüksége.
Az Erős köztársaság, sikeres Magyarország címet viselő - a konkrét elköteleződésektől való tartózkodás okán jobbára általánosságokat tartalmazó -, kongresszusi elfogadásra váró választási program is azt illusztrálja: a szocialisták "észben" már elfogadták, hogy szociáldemokratának kell lenniük. A kérdés az, hogy az államháztartási hiány fojtogató légkörében mennyit tudnának ezekből az elvekből a gyakorlatba is átültetni egy újabb kormányzati felhatalmazás esetén. De még ezt megelőző dilemma, hogy a választók is megértik-e, megértették-e a Gyurcsány által beszélt új nyelvet, illetve hogy az MSZP-ben kialakulni látszó nyelvközösség elegendő cementezőerő lehet-e a párt távolabbi jövőjére nézve. Az MSZP korábbi platformpárti jellege - amit belülről többnyire a párt demokratizmusának jeleként éltek meg - mára látszólag megszűnt. A belső törésvonalak elsimulása azonban leginkább annak a kényszerhelyzetnek a tudomásulvételét sejteti, hogy 2006-ban Gyurcsány az MSZP egyedüli esélye. Az MSZP-ben azonban továbbra is legalább két párt van jelen, amelyek közül a szociáldemokrata most épp erősebb, mint a funkcionáriusi-technokrata.
A szociáldemokrata vonalat képviselő Gyurcsány személyes befolyása már a kampány kezdete előtt is jóval nagyobb volt, mint amit a formális keretek biztosítottak számára. Az MSZP esetleges választási győzelme esetén alighanem ennek a jogi formába öntése is megtörténik, és az újrázó miniszterelnököt pártelnökké választja a tagság. Ám akár győz, akár veszít - a jövőjét, úgy tudni, továbbra is a politikában elképzelő - Gyurcsány, korántsem zárható ki egy másik, radikálisabb alternatíva. Ez egy olyasfajta út lenne, amire tavaly ősszel Ariel Saron izraeli miniszterelnök lépett, és "magyarra fordítva" annyit tesz: Gyurcsánnyal az élén egy új - szociáldemokrata - párt válik ki az MSZP-ből, amely egy későbbi, például előrehozott választáson a maradék anyapártot is maga alá gyűrheti. Utóbbi alternatívának leginkább az ágyazhatna meg, ha április után valóban kétpártivá válna a parlament, amelyben az erősebbik politikai tábornak csak minimális többsége lenne.
DOBSZAY JÁNOS
