A tiltakozók céljaival egyetért, formáját és időzítését azonban bírálja Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke, aki szerint még súlyos következményei lesznek a kutatás-fejlesztés kényszerű fogyókúrájának.

HVG: Panaszkodnak a kutatók, hogy kevés a kutatás-fejlesztésre szánt pénz a jövő évi költségvetésben. Ön miért nem csatlakozott a tiltakozók nyílt leveléhez?

K. N.: Miközben egyetértek velük, az egész ügy gyenge pontjának tartom a tiltakozásnak ezt a formáját és az időzítést. Két héttel előbb, a költségvetés sarokszámainak rögzítésekor kellett volna hallatni a hangjukat. Elkéstek. Ráadásul ma mindenki tiltakozik - a kamionsofőrök, hogy magas a benzinár, a mezőgazdaságban dolgozók, hogy tönkremennek -, tehát azt lehet mondani a kutatóknak: mit akartok, hiszen egész szépen kaptok a többiekhez képest, maradjatok csöndben.

HVG: Korábban, még az Akadémia főtitkáraként, ön is részt vett a Pénzügyminisztériumban zajló költségvetési egyeztetésekben. Akkoriban könynyebb dolguk volt?

K. N.: Nem, de igyekeztem keményen a sarkamra állni. Mindig voltak problémáink, a legnagyobb gondok azonban az utóbbi két évben adódtak. Ugyanakkor óvatosan fogalmaznék, mert ha valamit sikerült elérnem az Akadémián a főtitkárságom alatt, az biztosan az, hogy a politikától sikerült távol tartani az intézményt. Őszintén remélem, hogy nem gyengülnek a tudomány tárgyalási pozíciói. Már az is eredmény, hogy az Akadémiának sikerült megmenekülnie az összeomlástól. Az is igaz viszont, hogy most nem pusztán az MTA-ról van szó, hanem a magyar tudomány egészéről. És ha egy miniszter megengedheti magának, amit úgy két hónappal ezelőtt Kóka János mondott, hogy nem ismer olyan magyar tudóst, aki valamit tett volna a tudományért, és nincs a föld alatt, akkor azt hiszem, érdemes nagyon hangosnak lenni.

HVG: Nem lehet, hogy arról van szó, a tudósoknak tett gesztusokkal nem lehet annyi szavazatot szerezni a választásokon, mint ha az e területre szánt többletet másutt költi el a politika?

K. N.: Lehet, hogy a politikusok azt gondolják, nem jelentünk sok szavazatot, ez azonban nincs így, hiszen nem csak rólunk van szó. A társadalom ma is elismeri a tudomány embereit, az egyetemi tanárok befolyásolhatják a diákságot, a tudománypolitika vezetői pedig a külföldi hangulatot. Márpedig igazán nem mindegy, hogy külföldön hogyan gondolkodnak rólunk - mondjuk az európai pénzek elosztásánál.

HVG: A tiltakozó kutatók azzal is riogatnak, nem lehet megállítani a magyar koponyák, különösen a fiatalok külföldre vándorlását. Ön is így látja?

K. N.: Sajnos igazuk van: az úgynevezett agyelszívás eddig főleg az Egyesült Államok irányába érvényesült. Jelenleg is mintegy 3 ezer magyar kutató dolgozik ott. Mára azonban Nyugat-Európa is belépett az agyelszívók közé. Csak összehasonlításképpen: míg Magyarországon 3,8-3,9 kutató jut ezer lakosra, az európai átlagban 6, Finnországban pedig 12.

HVG: És ön hogy áll a saját kutatásaival? Jut még ideje erre az akadémiai alelnökség, a tudományért való lobbizás mellett?

K. N.: Egy olyan területen dolgozom - nanotechnológiával foglalkozom -, ahol fantasztikus lehetőség előtt állunk. Már régóta álmodozunk arról, hogy optikai csipeket készítünk; a fény ugyanis gyorsabban terjed, mint az áram. De ez is egy olyan új terület, ahol beruházásokra lenne szükség. Erre pedig most nem nagyon futja. Nekem annyival könnyebb a helyzetem, mint jó néhány kutatótársamnak, hogy Németországban kaptam ajándékba egy laboratóriumot, ahova bármikor elvonulhatok dolgozni.

VILÁGI GYULA